Napi horoszkóp - 2014. szeptember 16.

Napi előrejelzés 12 jegy számára

A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.

2014.09.16 00:00

KOSBIKAIKREKRÁKOROSZLÁNSZŰZ
MÉRLEGSKORPIÓNYILASBAKVIZÖNTŐHALAK

KOS: (március 21 - április 20.)


Ne akarjon döntőbíró lenni, ugyanis nem úszhatja meg, hogy valakinek ezzel ne okozzon komoly törést. Ez egy olyan helyzet, ahol nem lehet igazságot szolgáltatni, éppen ezért az a legjobb, ha kimarad belőle. Ezt megteheti, ha már korán reggel igyekszik úgy összeállítani a teendői listáját, melybe elmenekülhet és nem igényel majd segítséget a megoldásukhoz. Az idő elrepül, ha nem marad ideje figyelni a környezetében zajló eseményekre.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Úgy érzi, túl szigorúak Önnel szemben. Még azért is Önt teszik felelőssé, amihez semmi köze nem volt. Kár vitába szállnia, egyszerűen hagyja, hogy Önön töltsék ki a mérgüket. Bár nehéz hallgatnia, hisz ez ellentmond az elveinek, mégis ez az egyetlen megoldás arra, hogy elkerülje a heves vitákat. Az idő Önt fogja igazolni és megkapja majd a kárpótlást a mai napért, erre gondoljon, miközben küzd az Önben tomboló belső feszültséggel.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BIKA: (április 21 - május 21.)


Nem várt nehézségek támadnak, amely azonban most nem arra sarkallja, hogy megoldja. Úgy érzi, képtelen tisztán gondolkodni, úrrá lesz Önön a kétségbeesés. Nyugalomra és türelemre lesz szüksége ahhoz, hogy kijuthasson abból a gödörből, ahova tulajdonképpen saját magát sodorta. A türelmetlensége okozta a bajt,képtelen volt kivárni ugyanis a megfelelő alkalmat, kapkodott és nem vette észre a figyelmeztető jeleket.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Felborulnak az elképzelései és ezt jelenleg el kell fogadnia. Hiába is küzdene, hogy ismét magához ragadja a kezdeményezést, nem sikerülhet. Nincs meg Önben ugyanis a szükséges határozottság és elszántság. Elég egy apró akadály és máris elbizonytalanodik. Ezért azonban ne a környezetét hibáztassa, ugyanis nem ők tehetnek arról, hogy az elvárásai túlzóak, a lehetőségek pedig jelenleg még korlátozottak.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

IKREK: (május 21 - június 21.)


Nem úgy alakul a napja, ahogyan azt elképzelte, ráadásul a környezetében élőkkel is komoly vitába keveredik. A legjobb lenne kivonulni a világból, ezt azonban nem teheti meg. Számítanak Önre, így a legfontosabb, hogy mihamarabb önmagára találjon. Csak így érheti el ugyanis, hogy ismét az Ön kezébe kerüljön a kezdeményezés, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy azt tudja nyújtani, amit várnak Öntől.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Felmerülnek bizonyos problémák, amelyek teljes figyelmet követelnek. Sajnos nincs lehetősége kikapcsolódni, Fáradtnak érzi magát, az akadályok leküzdése meghaladják az erejét. Nem szégyen segítséget kérni. Egyedül ugyanis képtelen lesz úrrá lenni a helyzeten, annak pedig semmi értelme, hogy az önfejűsége miatt az elmúlt időszak minden eredménye füstbe szálljon. Az igazi tudás felismerni a korlátainkat.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

RÁK: (június 22 - július 22.)


Ne menjen bele felesleges szócsatákba, ugyanis nincs igaza. Nem azért, mert az elképzelései nem állnák meg a helyüket, de nem most van itt az ideje, hogy a tettek mezejére lépni. Most még csak tervezgetnie kellene, ugyanis nem vett számításba minden lehetőséget. Vonuljon inkább vissza és dolgozzon tovább egyenlőre csak fejben. Tegye jóvá az idegeskedése miatt elkövetett hibákat, hogy a későbbiekben is számíthasson az emberekre.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Sok mindent betervez a mai napra, amelynek egyenes következménye, hogy csalódnia kell. Képtelenség ugyanis ennyi mindent elvégezni, pláne, hogy segítségre sem számíthat. Emiatt ne a környezetében élőket okolja, inkább gondolja át, miért is ütközött ellenállásba. Talán túl magasra tette a mércét, az elvárásai nem álltak arányban a lehetőségekkel. Figyeljen és használja ki a kínálkozó alkalmakat és fogadja el, a mai napra ennyi jutott.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

OROSZLÁN: (Július 23 - augusztus 23.)


Bizonytalannak érzi magát, éppen ezért nem örül annak, hogy nézeteltérése támad a család egyik tagjával. Képtelen kiállni a véleményéért, pedig tudja, hogy Önnek van igaza. Ne próbálja meg arroganciával leplezni a határozatlanságát, mert hamar lebukna. Inkább vonuljon vissza és átmenetileg engedje át a győzelmet a másik félnek. A belső meggyőződése előbb-utóbb úgyis kitör Önből és az idő igazolni fogja az igazát.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Ki kell jelöljön egy irányt, aminek mentén tovább haladhat. A tervei ugyanis igencsak ellentmondásosak, így nem csoda, ha egy helyben toporgott idáig. Erre egy beszélgetés folyamán ébred rá, melyhez ugyan semmi kedve nem volt, de bebizonyosodott, nem volt felesleges megosztani barátaival az elképzeléseit. Ne feledje ezt a mai napot, vonja le a tanulságokat és tekintsen előre, döntsön, merre induljon tovább.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SZŰZ: (augusztus 24 - szeptember 22.)


Figyelje a teste jelzéseit és hallgasson a hangokra a fejében. Mind azt jelzik, hogy ideje lenne lassítani. Fizikailag kimerült, ha így folytatja, komoly betegség lehet a végeredmény. Ne terhelje tehát tovább magát, keressen inkább arra lehetőséget, hogy mentálisan is feltöltekezhessen. Kerülje a fárasztó tevékenységeket, és a szellemét se terhelje azzal, hogy túl sokat foglalkozik a problémákkal. Vonuljon inkább vissza egy jó könyv társaságában.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Kellemes hangulat uralkodik az otthonában, ennél több nem is kell a boldogságához. Őszinte beszélgetéseket folytatnak, így rá kell ébrednie, hogy az utóbbi időben valóban nem sok figyelmet fordított a családtagokra. Megfogadja, hogy ezentúl másképp lesz, bár ez komoly szervezést igényel. De nincs lehetetlen, ha Ön egyszer valamit a fejébe vesz, addig küzd, amíg eléri a célját. Végre egy olyan ügy, amiért tiszta szívvel érdemes harcolni.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

MÉRLEG: (szeptember 23 - október 23.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SKORPIÓ: (október 24 - november 22.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

NYILAS: (november 23 - december 21.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BAK: (december 22 - január 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

VÍZÖNTŐ: (január 21 - február 18.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

HALAK: (február 19 - március 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.