Ákos, Kowalsky meg a Vega, Bin-Jip

Tabáni Istváné az Év Dala: képekben a Fonogram díjátadó!

Ákos, Kowalsky meg a Vega, a Bin-Jip, Nikola Parov és a Rendhagyó Prímástalálkozó című produkció is Fonogram-díjat kapott a magyar zenei gálaesten szerdán a Millenáris Teátrumban. Az év hazai dala Tabáni István Gyönyörű szép című száma lett, az életműdíjat Szörényi Levente és Bródy János kapta.

Nézze meg a díjátadó képeit! képgaléria

2011.03.03 10:10MTI

A Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (MAHASZ) és az Előadóművészi Jogvédő Iroda által közösen rendezett díjátadón tizenhét különböző hazai, valamint öt külföldi kategóriában adták át a szakmai zsűri által odaítélt Fonogram-díjakat.

Az év hazai daláért folyó versenyben a közönség szavazatai döntöttek. Az év hazai klasszikus pop-rock albuma Ákos A katona imája című korongja (kiadó: Fehér Sólyom) lett, a hazai modern pop-rock album kategóriában Kowalsky meg a Vega Ötcsillagos című lemeze (Alexandra Records) futott be, az év hazai alternatív albumának a Bin-Jip Enter (LAB6) című CD-jét választották.

Az év hazai elektronikus zenei produkciójának a Compact Disco (CLS Music) bizonyult, az év hazai hard rock vagy heavy metál albuma megosztva a Mobilmánia Az út legyen veled (Alexandra Records) és a Wendigo Audio Leash (Hammer Music) című anyaga lett. Az év hazai szórakoztató zenei albuma Mága Zoltán A királyok hegedűse (Tom-Tom Records) című hanghordozója, az év hazai gyermek albuma a Marék Veronika történeteiből, Tallér Zsófia zenéjéből Mórocz Adrienn énekével készült Boribon muzsikál (Universal Music) című munka lett, az év hazai felfedezettje pedig a Holdviola (WM Records).

Az év hazai jazz albuma kategóriában a Fekete-Kovács Quintet és a Pannon Filharmonikusok Integro/Grandeur (BMC Records) című CD-je győzött, az év hazai világzenei albuma Nikola Parov Álomidő (Tom-Tom Records) című produkciója, az év hazai autentikus népzenei albuma pedig a Rendhagyó Prímástalálkozó Prímás parádé (Folkeurópa) című anyaga lett. Az év klasszikus komolyzenei albuma Bartók Hegedűversenyének felvétele lett Kelemen Barnabás hegedűművész és a Kocsis Zoltán által vezényelt Magyar Filharmonikus Zenekar előadásában (Hungaroton), az év hazai kortárs komolyzenei albuma kategóriában az Ensemble Linea Plays Eötvös (BMC Records) című CD-je győzött.

Katintson: a Compact Disco együttes tagjai köszönetet mondanak, miután átvették az év hazai elektronikus zenei produkciója díjat a magyar zenei gálaesten (fotó: MTI)


Az év dalának Tabáni István Gyönyörű szép című dalát (Universal Music) választották, az év közreműködő zenésze Veres Mónika lett. Idén is díjazták azon külföldi kiadók lemezeit, amelyek a hazai piacon is jelen vannak.

Az év külföldi klasszikus pop-rock albuma Sade Soldier of Love-ja (Sony Music), az év külföldi modern pop-rock albuma Adam Lambert For Your Entertainment-je (Sony Music), az év külföldi alternatív albuma a Hurts Happiness-e (Sony Music) lett. A külföldi hard rock vagy heavy metál albumok közül Ozzy Osbourne Scream (Sony Music) című CD-je, a külföldi elektronikus zenei produkciók közül a Pendulum (Magneoton/Warner Music) futott be. A gálaesten életműdíjat kapott Szörényi Levente és Bródy János, kiemelkedő közreműködő zenészi pályafutásáért Tátrai Tibor gitárost tüntették ki Fonogram-díjjal. Fellépett Varga Viktor, Szirtes Edina Mókus és a Harmonia Garden, az Ocho Macho, a Special Providence, a Compact Disco, Szalóki Ági, a Hard zenekar Keresztes Ildikóval és Björn Lodinnal, a Budapest Saxophone Quartet, Király Viktor, a Heaven Street Seven, valamint Ákos.

A Fonogram-díj valamennyi kategóriában egy művészi kivitelű aranyozott mikrofon, illetve egy aranylemez, amelyet a Fonogram-díj képe díszít.

A könnyűzenei kategóriákban egy zenészekből, zenei szakemberekből, újságírókból álló széles körű jelölőbizottság, valamint egy szűkebb szakmai zsűri, a Fonogram Bizottság tagjai szavaztak, illetve az előző évben realizált eladási darabszámok alapján alakult ki a jelöltek névsora. A népzenei, valamint a kortárs és klasszikus komolyzenei kategóriákban az öttagú Fonogram Komolyzenei és Népzenei Bizottság választotta ki a győztest a kategória teljes mezőnyéből.

A Fonogram - Magyar Zenei Díjat - Arany Zsiráf díj néven - a magyar hanglemezkiadás kiemelkedő teljesítményeinek, valamint a nemzetközi hanglemezkiadás Magyarországon kiemelkedő sikerű és értékű albumainak díjazására alapította a MAHASZ közgyűlése 1992 szeptemberében. A díjra az elismerés odaítélésének évét megelőző két naptári évben Magyarországon megjelent album nevezhető.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.