Ősztől újra indul a színházi évad

Mit kínálnak? Színházi körkép Budapesten!

A fővárosban is indul a 2010-2011-es kőszínházi szezon: bár évadnyitó társulati ülést kevés színház tart, a próbák a legtöbb budapesti társulatnál már megkezdődtek. Van, ahol már szeptemberben új bemutatóval várják a közönséget, másutt az első premierre októberig kell várni.

2010.08.27 14:30MTI
Mácsai Pál

Az Örkény Színházban már megkezdődtek az új évad első bemutatójának előkészületei, folynak a Tóték próbái. A névadó, Örkény István művét Jurij Kordonszkij állítja színpadra, akit 2008-ban az Apátlanul című előadásuk rendezőjeként ismerhetett meg a közönség.

Munkájában Khell Csörsz (díszlet), Ignjatovic Krisztina (jelmez) és Bányai Tamás (fény) segíti. Az új színpadi szövegkönyvet Örkény regényéből és drámájából Gáspár Ildikó készítette. Tótként Széles László, Mariskaként Kerekes Éva, Ágikaként Szandtner Anna látható majd. Az Őrnagyot Mácsai Pál alakítja. Premier: október 2-án.

A Karinthy Színház 29. évadnyitóján, szeptember 1-jén mutatják be a felújított, klimatizált nézőteret, valamint a kibővített, teljesen átalakított előteret. A sajtóeseményen jelen lesznek a premierdarabok szereplői, köztük Czinkóczi Zsuzsa, aki először lép fel színházban: Mészáros Márta rendezésében, a Cabiria éjszakái című híres Fellini-film színpadi változatában Marisát alakítja szeptember 24-től.

A Nemzeti Színház már harmadik alkalommal hívja közönségét nyílt napra az évad kezdetén. Szeptember 19-én délután 2-től este 10-ig az érdeklődők találkozhatnak a teátrum művészeivel, bepillanthatnak a kulisszák mögé és belenézhetnek a próbákba is.

A Nemzeti Színházban egyébként "magyar évad" lesz a 2010-2011-es: a tervezett nyolc bemutatóból hat hazai szerző műve.

Elsőként azonban, szeptember 24-én Csehov Három nővérét mutatják be a világhírű román rendező, Andrei Serban rendezésében

Madách Színház

A Madách Színházban szeptember 17-én a Jézus Krisztus Szupersztár premierjével indul a szezon. Andrew Lloyd Webber darabját friss fordításban és "XXI. századi látvánnyal" mutatja be a budapesti teátrum.

A Bárka Színház már augusztus 27-én, pénteken előbemutatóval várja a közönséget: a Palotanegyed Fesztiválon, a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében az Igazság című darabbal, szeptember 17-től látható Kokan Mladenovic rendezésében.

A József Attila Színházban az új igazgató, Méhes László zárt körben tartja az évadnyitót szeptember első hetében, szeptember 11-én azonban már a közönséget is várják, méghozzá egy ősbemutatóval. Szálinger Balázs fiatal költő A tiszta méz című darabját Horváth Csaba rendezi.

Bár a romantikus mese a Gaál Erzsébet Stúdió repertoárját gazdagítja, színre mégis a nagyszínpadon kerül, ahol helyet kapnak a nézők is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.