A Távozás című drámát forgatták le

Leforgatták Václav Havel első filmjét

Befejezte saját drámáján alapuló filmjének forgatását Václav Havel drámaíró, volt cseh elnök. A Távozás című Hável-dráma filmfeldolgozásának bemutatójára várhatóan 2011 márciusában kerül sor.

2010.08.24 18:30MTI
Dagmar Havlova, a feleség

A Távozás című drámát először 2008. május 22-én játszották Prágában, majd később Londonban is bemutatták.

A Távozás című mű filmfeldolgozásának munkálatai a napokban értek véget - tájékoztatott a stáb szóvivője hétfőn.

A 73 éves Havel most mutatkozott be filmrendezőként, és mint mondta, ez a munka nagyon érdekes és emlékezetes élmény volt számára. Kiemelte, nagyon fontos volt, hogy a szakma legjobbjaival dolgozott, beleértve Jan Malir operatőrt és Jiri Brozek vágót.

A forgatáshoz szükséges pénzt három hónap alatt kellett előteremteniük a producereknek, a költségvetés sajtóértesülések szerint 44 millió koronát (közel 502 millió forintot) tett ki.

A forgatás július 1-jén kezdődött, és minden a tervek szerint zajlott. A film érdekessége, hogy a női főszerepet Havel felesége, Dagmar Havlova alakította. A bemutatóra várhatóan 2011 márciusában kerül sor.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.