Filmjeinek többségét odahaza betiltották

A világban zseni, otthonában mégis letartóztatták Dzsafar Panahi filmrendezőt és családját

Teheráni otthonában családjával és mintegy 15 vendégével együtt letartóztatták Dzsafar (Jafar) Panahi világhírű iráni filmrendezőt - közölte a fia kedden egy ellenzéki weblapon.

2010.03.02 10:05MTI

Panahit, aki nyíltan támogatja a konzervatív Mahmúd Ahmadinezsád elnök ellenzékét, hétfőn este feleségével, lányával és a nála vendégségben lévő ellenzékiekkel együtt ismeretlen helyre vitték a lakásába behatoló civil ruhás emberek.

A iráni hatóságok egyelőre nem erősítették meg a történteket. Mint a rendező fia, Panah Panahi a Rahesabz című honlapnak elmondta, az ismeretlenek átkutatták a rendező házát, s számítógépeket, valamint személyes dolgokat is elvittek.

A 49 éves filmes az iráni "új hullám" külföldön legismertebb alkotója, aki számos nemzetközi díjat nyert; egyebek közt A kör című filmjéért Arany Oroszlánt kapott a 2000. évi velencei filmfesztiválon, a 2006-os Berlinalén pedig a Zsűri Nagydíjával (Ezüst Medvével) jutalmazták Pályán kívül című művét. Panahit tavaly nyáron egyszer már rövid időre őrizetbe vették családjával együtt, amikor részt vett az Ahmadinezsád elnök vitatott újraválasztása nyomán kirobbant tüntetések halálos áldozataira emlékező ellenzéki rendezvényen, a tiltakozó megmozdulások jelképévé vált 26 éves zeneakadémista lány, Neda Aga-Szoltán sírjánál. Azóta nem hagyhatta el Iránt. A tilalom miatt nem utazhatott ki az országból februárban, bár díszvendégnek meghívták az idei 60. Berlini Filmfesztiválra.

Nemzetközi sikerei ellenére filmjeinek többségét odahaza betiltották. Számos más iráni művésszel együtt, akik az iszlám köztársaságban a megszigorított hivatalos cenzúra áldozatává váltak, Panahi támogatója lett a reformista ellenzék egyik vezetőjének, Mir Hoszein Muszavi volt elnökjelöltnek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.