Első, magyar őslény- és ásványárverés

Dinoszaurusz, skorpió és meteorit a kalapács alatt

Dinoszauruszokra is lehet licitálni a Nagyházi Galéria október 14-i, Első, magyar őslény- és ásványárverésén.

2009.10.04 17:22MTI

Persze nem élőkre, hanem megkövült csontvázváltozatukra. Ealdó az a teljes dinoszaurusz csontváz, amely a Kréta-korból maradt meg, és a kínai Liao Ning tartományban lelték. A kisméretű Sinohydrosaurus vízben élt, apró rákokkal, kis halakkal táplálkozott. Aki kedvet kap, hogy megszerezze, 340 ezer forintról licitálhat érte.

Egy Jura-kori 13,5x10 centiméteres dino lábnyomhoz már 90 ezer forintért is hozzá lehet jutni. A Cynodonta (kutyafogú, emlősszerű) dinoszaurusz talp- és karomlenyomata is jól kivehető a Perm-kori, Arizonában talált nyom-kövületében. Ha 130 ezer forintért elvihető nem kínál rá senki. Dínók mellett más ritka, megkövült őslények is kalapács alá kerülnek. Egy késő Jura-kori szitakötő, egy négyszáz millió éves, mára kihalt tengeri skorpió. Ritka példány a Miocén-kori megkövült hiénakoponya, vagy egy nagyméretű ragadozó hal Eocén-kori lenyomata, nem csoda, hogy 260, illetve 240 ezer forintra tartják. Ősemlőskoponyák, rákok, halak, madártollak, ősi tengerililiom-, rovarlenyomatok, megkövült növények teszik ki a 197 tétel egyharmadát.

A további darabok is igen különlegesek. Ásványok, kristályok, naturális és csiszolt ékkövek, sőt vannak még viasz őslényszobrok és úgynevezett türelemüvegek is. Szenzációs darab és ennek megfelelően a legmagasabb, 1,8 millió forintos kikiáltási árat rendelték a Rudabányáról származó réz és malachit kristályképződményhez. A 522 karátos ausztrál nemesopál 750 ezer forintról indul. Ritkaság az a kalcitba ágyazott több mint 100 sylvanit kristály, amelyet 550 ezer forintért vesztegetnek. Aranykristályok Verespatakról, gömbfluoritok Indiából, egy nagyméretű meteorit Németországból, és még számtalan látványos, természetes formájú ásvány és drágakő gazdagítja a kínálatot. Mind Lenkei Tibor gyűjteményéből való.

A kolozsvári kutatóorvos, aki a gyógyítás mellett paleopathológiával, mineralógiával, középkori üvegekkel, üvegzománccal, népi orvoslással és magyar nyelvemlékek kutatásával is foglalkozik, most megválik kollekciója egy részétől, remélve, hogy az a téma szerelmeseihez, avatott gyűjtők kezébe kerül. A Nagyházi Galéria eme rendhagyó tematikájú árverése előtt, október 13-án a 20. századi művészet köréből rendezi hagyományos aukcióját. Ekkor inkább százezer alatt, de legfeljebb 300 ezer forint körüli árakról licitálhatnak az érdeklődők.

A 290 tételben főleg kismesterek munkáival, olykor egy-egy nagy nevű művész rajzával, vázlatával, vagy műhelyében készült darabbal lehet találkozni. Sok az ismeretlen magyar, nagybányai vagy helyhez nem köthető művész alkotása. Mindkét nap árverési anyaga október 11-ig látható a Balaton utcai Nagyházi Galériában.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.