Jancsó, Huszárik, Keleti, Sára

Magyar rövidfilm-történeti vetítéssorozat az Örökmozgóban

Többek között Jancsó Miklós, Huszárik Zoltán, Keleti Márton és Sára Sándor alkotásait vetítik az Örökmozgó Filmmúzeum kedden induló magyar rövidfilm-történeti sorozatán; az előadásokkal kiegészített programsorozat az első átfogó magyar rövidfilm válogatás, amelyen igazi filmtörténeti kuriózumokkal ismerkedhet meg a közönség.

2009.09.13 13:12MTI

"A vetítéssorozatot hiánypótló céllal hívtuk életre, hiszen nincs a magyar rövidfilmtörténetet átfogó szakkönyv vagy írás" - mondta Teszler Tamás a Zöld Holló Filmklub főszervezője az MTI-nek. Hozzátette, hogy a téma annyira szerteágazó és eklektikus, hogy nehéz átfogni és témákba rendezni.

magyar rövidfilmtörténetet bemutató sorozat életre hívásának másik oka, hogy 50 éve alapították a Balázs Béla Stúdiót (BBS), ahol számos nagy rendezőnk készítette első kisfilmjeit. "Ezek a rövidfilmek sok esetben pályakezdést jelentenek, és izgalmas lehet, hogy a korai művekben tetten érhetők-e a későbbi jellegzeteses stílusjegyek" - vélekedett Teszler Tamás.

Az időben visszafelé haladva nő a vetített rövidfilmek kuriózumértéke: az 1900-as évek elején, de akár még az ötvenes-hatvanas években készült alkotások között is akad olyan, amit lényegében sehol máshol nem lehet látni - emelte ki a főszervező. A programot Gelencsér Gábor filmtörténész állította össze, hol téma, hol korszak, hol stílus, hol alkotói életmű alapján rendszerezve a rövidfilmeket. A nagyjából kronológiai sorrendbe rendezett vetítésblokkokat A némafilm és a korai hangosfilm korszaka 1945-ig című összeállítás nyitja meg kedden, amikor egyebek mellett a Casablanca rendezőjének, Kertész Mihálynak Jön az öcsém című 1919-es kisfilmje lesz látható.

A zongorakíséretről Kecskeméti Zoltán gondoskodik. A vetítéssorozat összeállításai között szerepel egyebek mellett az 50-60-as évek propaganda-, dokumentum- és ismeretterjesztő filmjei című válogatás, köztük Keleti Márton és Jancsó Miklós munkáival, A romatéma alakváltozatai elnevezésű blokk, amelyben helyet kapott Sára Sándor Cigányok című munkája, valamint A BBS groteszk dokumentarizmusa címet viselő összeállítás, amelyben többek között Szomjas György Nászutak és Gazdag Gyula Hosszú futásodra mindig számíthatunk című filmje lesz látható.

A kedd esti vetítéseken megtekinthető lesz még Huszárik Zoltán lírai filmje, az Elégia, valamint többek között Bódy Gábor, Tímár Péter, Elek Judit, Kézdi-Kovács Zsolt, Grunwalsky Ferenc és Xantus János rövidfilmjei. A klasszikusok mellett több kortárs kisfilmet levetítenek, köztük Kenyeres Bálint Before Dawn című filmjét, Iványi Marcell Szél című munkáját és Ujj Mészáros Károly szemlenyertes rövidfilmjét, az Alena utazását. A szeptember 15. és december 8. között zajló vetítéssorozat szeminárium is egyben; az egyes vetítések után olyan szakemberek tartanak előadást, mint Kovács András Bálint, Gelencsér Gábor, Pápai Zsolt és Stőhr Lóránt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.