A szerzőpáros újabb hatalmas világsikere!

Kontor Tamást és Szabó Esztert a világ legjobb dalszerzői közé választották!

A dalversenyen , ahol tavaly különdíjat kapott a sztárpár, az egyik levélben udvariasan megemlítették, hogy "jelentkezz legközelebb is",amit Tomi komolyan vett, és újra elküldött néhány dalt a meglévők közül."

2009.05.18 15:00ma.hu

A zsűri ezúttal sem volt szükmarkú, hatalmas díjat adott át: különdíj helyett most világszinten legjobb 5 dal közé választották Kontor Tamás Beautiful day-című számát! Tudomásunk szerint sem magyar, sem európai nincs a díjazottak mezőnyében. 

Mindez többek között azzal jár, hogy az év végi legjobbak versenyén jó eséllyel indul az Év dala-címre, és valószínűleg az amerikában megrendezett díjátadón is részt vesznek Eszterrel. 

A dolog érdekessége, hogy a díjat Eszti kapja majd, mert Tomi az egyszerűség kedvéért párja nevében nevezte a dalokat.

A döntősök beküldött zenei anyaga azonnal megy a legnagyobb kiadóknak és managementeknek Amerikában, úgyhogy Tomi jó eséllyel kap majd ajánlatokat a tengerentúlról a következő hónapokban. 

Ez a dal amúgy Magyarországon már megjelent Tomi első lemezén, és klipes is volt Rengeteg év címmel, és az albumon az eredeti, angol változatban is szerepel, mintha sejtette volna, hogy valamikor szükség lesz rá. 

Tomi amúgy nagyon örül, hogy a Country hazájában elismerik egy magyar zenész country dalait, és hálásak, amiért a világ legjobd dalszerző közé választották őket. Mindketten nagyon szereti Amerikát, de Magyarországot hosszó távon nem hagynák el, mert szeretnek itthon élni. 

- "Nagyon élbvezzük az itthoni koncerteket és a klubozást is, amit persze, hogy külföldön is bevállalnánk. Most Eszti lemezét készítjük, egy-két hónapon belül megvásárolható lesz a weboldalán, rajta a díjazott dalokkal. "
- mondja Tomi.

A Beautiful day az első élemezemen szerepelt, el sem tudom mondani, mennyire örülök, hogy ilyen nagyra tartják világszinten is.

Eszti is ezen a véleményen van: 

- "Jó találkozni a közönséggel, akár városi napról, akár diákfesztiválról van szó, és élvezzük a saját koncerteinket, miért adnánk fel az itthoni szereplést? Csodás, hogy szeretik a dalainkat külföldön, és egyelőre inkább örülünk annak ami van, dolgozunk a lemezen, és koncertezéssel töltjük a nyarat, ahelyett, hogy a jövőt terveznénk."

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.