Kultúra

Megjelent a Harry Potter-érmesorozat első olyan darabja, amelyen III. Károly látható

A király az érme fej nevű oldalán látható, a Roxfort varázslóiskola igazgatójának arcmása a túloldalon.

2023.02.16 20:34MTI

A Harry Potter-regényfolyam első könyve megjelenésének 25. évfordulóját ünneplő érmesorozat harmadik, Dumbledore-t ábrázoló darabján jelenik meg először III. Károly brit uralkodó portréja.

A király az érme fej nevű oldalán látható, a Roxfort varázslóiskola igazgatójának arcmása a túloldalon. A Royal Mint, azaz a brit Királyi Pénzverde közlése szerint a Harry Potter-kollekció egyike azon kevés érmesorozatnak, amelyikben egyik érméről a másikra megváltozik az uralkodó portréja.

A Harry Potter-kollekció első két darabját még a szeptemberben elhunyt korábbi uralkodó, II. Erzsébet királynő portréja díszítette. Az első érmén a Roxfort, a másodikon maga a címszereplő látható.

Mindhárom érmét Jim Kay grafikája díszíti, aki az első kötet, a Harry Potter és a Bölcsek Köve első illusztrált kiadását rajzolta.

A pénzverde szerint az érmesorozat az egész világon népszerű, eddig 86 országból vásároltak már a rajongók legalább egy-egy érmét.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.