Kultúra

Idén két hétvégén át tart a Cinemira Filmfesztivál

Október 8-10. között a tinédzsereknek szóló Cinemira Teen várja az érdeklődőket az Akvárium Klubban, október 23-24. között pedig a 4-12 éves gyerekek részére szervezik meg a Cinemira Kids programjait a Millenáris Parkban.

2021.10.04 22:30MTI

Idén két hétvégén át tart a Cinemira Filmfesztivál: október 8-10. között a tinédzsereknek szóló Cinemira Teen várja az érdeklődőket az Akvárium Klubban, október 23-24. között pedig a 4-12 éves gyerekek részére szervezik meg a Cinemira Kids programjait a Millenáris Parkban.

A fesztivál szervezőinek közleménye szerint a Cinemira Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál az egyetlen, kifejezetten gyerekeknek és kamaszoknak szóló filmfesztivál Magyarországon, amelyen a világ legkiemelkedőbb, fiatal közönségnek szóló filmjeit vetítik. A Cinemira idén először külön célozza a 13 évesnél idősebb kamaszokat, akiket a díjnyertes filmválogatás mellett számos interaktív filmes program vár.

Magyarországon először lesz látható a Disco című norvég film. Vetítik Az élet Sara Amat nélkül című díjnyertes, spanyol kamaszdrámát és Visky Ábel Mesék a zárkából című filmjét is, amely idén elnyerte a legjobb film díját a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon. A fiatalok nemzetközi sorozatok szereplőivel is találkozhatnak: Budapestre érkezik a norvég SKAM-sorozat sztárja, Josefine Frida és a sorozat alkotója, Julie Andem is - emelik ki a közleményben.

Herendi Gábor, Nagypál Orsi, Horvát Lili és az Oscar-díjas Deák Kristóf beszélni fognak arról, hogy hogyan lettek filmrendezők, az írás iránt érdeklődők részt vehetnek az Író leszek! című kerekasztal-beszélgetésen, de lesz igazi casting is. A filmfesztiválon filmes, animációs, kaszkadőr-, tánckoreográfia- és képregényworkshopok is várják a résztvevőket.

A legjobb animációs filmnek és a legjobb rövidfilmnek járó Aranymókus-díjakról szakmai zsűri, a legjobb magyar gyerek- és ifjúsági film fődíjáról pedig idén is gyerekzsűri fog dönteni. A rövidfilmes zsűri tagjai Mieke de Jong holland forgatókönyvíró, a Téli háború című mozifilm írója; Dombrovszky Linda, a Golden Globe-jelölt Pilátus rendezője; valamint Mátyássy Áron, a magyar HBO Aranyélet című sorozatának rendezője.

Az animációs zsűri tagja lesz Osváth Gábor, többek között a Foglyok című film producere; Kreif Zsuzsanna, a Candide című animációs sorozat rendezője, valamint B. Nagy Ervin, a Cserebogarak című animációs sorozat rendezője és a Cinemira 2020-as fődíjasa.

Október 8-án rendezik meg a Cinemira Gyerek- és Ifjúsági Film Pitchfórumot, a fiatal közönségnek szóló film- és sorozattervek mustráját és versenyét. Idén debütál a Junior Pitch Fórum, ahol 14-18 éves fiatalok mutatják be terveiket a szakmai közönség és a zsűri előtt.

A Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál a Liszt Ünnep részeként a Müpa és az Emberi Jogi és Kulturális Alapítvány közös programja. A fesztivál támogatója a Nemzeti Filmalap - áll az összegzésben.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.