Kultúra

Folytatja a Tigrisvilágot a Netflix

A Tigrisvilágot 2020 márciusában mutatták be, viharos sikert aratott a világjárvány miatti korlátozások és a bezártság idején.

2021.09.24 22:30MTI

A Netflix streamingszolgáltató bejelentette, hogy folytatja tavalyi nagy sikerű sorozatát, a Tigrisvilágot.

Csütörtökön egy rövid részletet is nyilvánosságra hoztak a Tiger King 2-ből, melyben a címszereplő Joe Exotic hajdani állatkert-tulajdonos riválisával, Carol Baskin nagymacskamentővel beszél. Az előbbi a börtönből telefonál, ahol 17 éves büntetését tölti a Baskin elleni gyilkossági kísérlet miatt.

A Variety felhívta Carol Baskint, a Big Cat Rescue szervezet és állatkert tulajdonosát. Baskin elmondta, tudta, hogy a Tigrisvilág rendezői forgatnak, de nem számít arra, hogy a nézők egyhamar láthatják a folytatást. A Tigrisvilágot 2020 márciusában mutatták be, viharos sikert aratott a világjárvány miatti korlátozások és a bezártság idején.

"Ismerek néhány embert, akik részt vettek a munkában, és megint forgatnak, ezért egy idő után azt gondoltam, lesz Tiger King 2., de nem hiszem, hogy gyorsan végeznek, mert az első sorozatot öt év alatt rakták össze" - mondta Baskin.

Az első sorozat az egzotikus állatok kereskedelmét vizsgálta, feltárta az ellenük elkövetett visszaéléseket, Joe Exotic mellett bemutatta Baskint is, aki egyesek szerint meggyilkolta első férjét, ám ő végig tagadta ezt.

A The Hollywood Reporter szerint az év végén mutatják be a Tiger King 2-t. Augusztusban egyszer feltűnt a Netflix egy listáján, majd később eltávolították.

A streamingszolgáltató csütörtökön számos további dokumentumfilm-sorozatának érkezését is bejelentette a Tiger King 2-n kívül, melyekben különböző csalók és szélhámosok történetét mutatják be.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.