Ünnep

Mert mindig van új, s még újabb és mi várjuk a csodát... Isten éltesse Hernádi Juditot!

Ma ünnepli 65. születésnapját Hernádi Judit.

2021.04.11 17:16ma.hu

Hernádi Judit annak idején az "új Karádi Katalinnak" tartották, miután lemezre énekelte Verebes István híres, Soha se mondd című számát. A bársonyosan mély hang és az amúgy is lokálok hangulatát idéző számhoz kreált klip csak tovább erősítette a Karádi-imázst.

Hernádi akkoriban már túlvolt a Színművészeti Főiskolán, ahová annak ellenére sikerült bekerülnie, hogy a legenda szerint az ország összes középiskolájából kirúgták az órai elalvások miatt – utóbbit a színésznő maga is megerősítette, mondván, a fiúkkal szórakoztatóbbak voltak az esték, mint a logaritmus-táblázatokkal.

A diploma megszerzésétől, 1978-tól 8 éven keresztül volt a Vígszínház tagja, később szabadfoglalkozású színésznő lett, csak egy egészen rövid időre, 1992-94-ig szerződött a Művész Színházhoz, de a függetlenség többet ért számára, és a jelek szerint nem hozott rossz döntést.

A színház mellett számos filmben is szerepelt: korai alakításai (Holnap lesz fácán, Ki látott engem?, Szamárköhögés) után az utóbbi néhány évben csupa olyan filmben játszott jelentős szerepeket, ami kifejezetten a közönségfilm kategóriába tartozik, de színes egyéniségét jól mutatja, hogy  még az epizódszerepekben sem tudott a szó szerint vett mellékszereplő maradni.

Amikor megjelentek a kereskedelmi televíziók, Hernádi Judit számára is új korszak kezdődött: a humoros műsorok, paródiák állandó szereplője lett, bár már korábban is rendszeresen feltűnt a Szeszélyes évszakokban, igazán a Pasik című vígjátékban teljesedett ki, mint Bajor Imre és Gálvölgyi János kedves Jucus barátnője. Népszerűségét tovább erősítette a Heti hetes-béli szereplése is.

Bár egy kortalan dívánál a számok nem számítanak, ma ünnepli 65. születésnapját Hernádi Judit. Komika, tragika, ezerarcú színésznő, magával ragadó jelenség, akit akkor is figyelni, hallgatni, csodálni kell, ha épp nem szerepet játszik, csak úgy van. Tehetsége mellett bátorságáért, kendőzetlen őszinteségéért is nagyra tartom és kívánom, hogy jó egészségben és szerepekkel elhalmozva teljenek a következő évei! „Mert mindig van új, s még újabb” és mi várjuk a csodát. Isten éltesse sokáig! - írta Kárácsony Gergely Facebook-oldalán.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.