Kultúra

Két magyar filmet is díjaztak a Berlinalén

A legjobb mellékszereplőnek választotta a 71. Berlini Filmfesztivál zsűrije Kizlinger Lillát, Fliegauf Bence a Rengeteg - Mindenhol látlak című filmjében nyújtott alakításáért. Nagy Dénes rendező Természetes fény című filmjét is Ezüst Medve-díjjal jutalmazták.

2021.03.05 15:29MTI

Mindkét magyar versenyfilm bekerült a díjazottak közé a 71. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale): Nagy Dénes a legjobb rendezésért járó Ezüst Medvét kapta meg Természetes fény című bemutatkozó alkotásáért, Kizlinger Lilla pedig a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medve-díjat nyerte el Fliegauf Bence Rengeteg - Mindenhol látlak című filmjében nyújtott alakításával a nemzetközi zsűri pénteki közleménye szerint. A Berlinale fődíjával, a legjobb filmért járó Arany Medvével Radu Jude román rendező Bad Luck Banging or Loony Porn című munkáját tüntették ki.

A zsűri Nagy Dénes munkájáról kiemelte, hogy háborús filmjével szembesíti a nézőt a passzivitás és az egyéni felelősségvállalás közötti választás kényszerére. Kizlinger Lilla alakításáról hangsúlyozták, hogy intenzív jelenléte révén a felszínre hozza a mélyrétegeit annak az epizódnak, amelyben szerepel.

"Gratulálok a díjazottaknak! Kitűnő sikerek a nemzetközi filmvilág egyik legnagyobb presztízsű fesztiválján. Nemcsak azért lehet büszke az egész magyar filmszakma, mert új magyar tehetségek, Kizlinger Lilla színésznő és Nagy Dénes filmrendező feltűnt az európai filmművészetben, hanem azért is, mert a Természetes fény egy magyar alkotócsapat kezdeményezésére négy ország összefogásával, igazi koprodukcióként valósult meg. Közös múltunk művészi feldolgozása" - idézi a Nemzeti Filmintézet közleménye Káel Csabát, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztost.

Az összegzés kiemeli, hogy Nagy Dénes az első magyar elsőfilmes, aki elnyerte ezt a díjat a Berlinale történetében. Az élvonalbeli filmesekből álló nemzetközi zsűri, Enyedi Ildikó, Mohammed Raszulof, Adina Pintilie, Gianfranco Rosi, Nadav Lapid és Jasmila Zbanic választotta ki a legjobbakat a versenybe került 15 alkotás közül.

A közlemény felidézi, hogy az ítészek mellett a nemzetközi sajtó is nagy lelkesedéssel fogadta a második világháborúban, a megszálló magyar katonák sorsát követő Természetes fényt, amelyet a Vertigo Média mielőbb szeretne hazánkban is bemutatni, amint kinyitnak a mozik.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Természetes fény a második világháborúban, a Szovjetunió megszállta vidékein játszódik egy kiismerhetetlen, mocsaras erdőségben. A keleti fronton harcoló alakulatok mellett csaknem százezer magyar katona teljesített szolgálatot a front mögötti területeken. Semetka István - egyszerű magyar földműves - szakaszvezetőként teljesít szolgálatot az egyik gyalogos honvéd alakulatnál, amely a vidéket járva eldugott orosz falvakban illegális partizáncsoportok után kutat. A történet a katonák mindennapjait mutatja be Semetka szemszögén keresztül, aki parancsnokának váratlan halála miatt súlyos terhet kap a vállára.

A Természetes fény magyar-lett-francia-német nemzetközi koprodukcióban, a Campfilm gyártásában, a Mistrus Media, a Lilith films, a Propellerfilm és a ZDF Arte, a Novak Prod és a Proton Cinema koprodukciójában a Nemzeti Filmintézet, a Magyarországi filmszakmai adókedvezmény, az Eurimages, a CNC - Aide aux Cinemas du Monde, a National Film Centre of Latvia, a Riga City Council és a Kreatív Európa Media program támogatásával készült. Vezető producerei László Sára és Gerő Marcell. A szereplők között van Szabó Ferenc, Bajkó László, Garbacz Tamás, Franczia Gyula, Stuhl Erno, Szilágyi Gyula és Mareks Lapeskis.

Az idei Berlinálén csupán két színész díjat ítéltek oda: a legjobb fő- és legjobb mellékszereplő díját. Ezek közül az egyiket kapta meg Fliegauf Bence Rengeteg - Mindenhol látlak című filmjének egyik mellékszerelője, Kizlinger Lilla. "Felfoghatatlan, nagyon fura és lenyűgöző" - idézi a film alkotóinak közleménye a nyertest, aki Janisch Attila és Nagy Viktor osztályában tanulja a filmrendezést.

Fliegauf Bence legújabb szerzői filmje - az első részhez hasonlóan - hétköznapi életünk, párkapcsolataink lázálomszerű útvesztőjébe kalauzol, ahol a szereplők életük talán legnagyobb titkát próbálják felfejteni: a másik embert. A hat kis történetben láthatatlan fonál köti össze az azokban szereplő embereket.

A filmet Fliegauf Bence írta és rendezte. A filmben szerepel Sodró Eliza, Gubik Ági, Jakab Juli és Végh Zsolt, Balla Eszter, de mások mellett feltűnik a zenész Víg Mihály és a majdnem százéves Lénárt István is, valamint Keresztes Felicián és a rendező fia, Fliegauf János is.

A Fraktál Film és az M&M Film gyártásában készült alkotás producerei Mesterházy Ernő, Fliegauf Bence és Mécs Monika, a co-producerek Pataki Ági és Kovács Gábor, az operatőrök Gyuricza Mátyás és Nyoszoli Ákos, a vágók Gelencsér Terence Gábor, Kiss Wanda és Kovács Dávid. A film zenéjét Fancsikai Péter, Beke Tamás és Fliegauf Bence szerezte.

A Berlinale fődíjával, a legjobb filmért járó Arany Medvével Radu Jude román rendező Bad Luck Banging or Loony Porn című munkáját tüntették ki.

A zsűri nagydíját - egy Ezüst Medvét - Hamagucsi Rjuszuke japán rendező Wheel of Fortune and Fantasy című alkotásáért ítélték oda.

A legjobb főszereplőnek járó Ezüst Medvét Maren Eggert kapta meg az I'm Your Man című német filmben nyújtott alakításáért.

A legjobb forgatókönyvért járó Ezüst Medvét Hong Szangszú, az Introduction című versenyfilm rendező-forgatókönyvírója kapta.

A kiemelkedő művészi hozzájárulásért Yibrán Asuad, az A Cop Movie című mexikói film vágója kapott Ezüst Medvét.

A koronavírus-világjárvány miatt a Berlinalén egyelőre a szakmai közönségnek mutatták be a filmeket egy ideiglenes streamingszolgáltatás, a Berlinale Media Service (BMS) révén.

A nagyközönség a Berlinale Summer Special című rendezvénysorozatban láthatja a fesztiválra beválogatott filmeket, a nyilvános vetítéseket június 9-től június 20-ig tartják meg, ha a járványhelyzet megengedi.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.