Kultúra

Karácsonyfa-állítás és online programok az AdventBazilika rendezvénysorozatában

A remény adventje! mottóval indul az idén 10 éves rendezvénysorozat, amely a koronavírus-járvány miatt az online térbe költözik.

2020.11.29 01:30MTI

Karácsonyfa-állítással, valamint egészen az újévig tartó online programokkal várja az érdeklődőket az AdventBazilika rendezvénysorozata - közölték a szervezők szombaton az MTI-vel.

A remény adventje! mottóval indul az idén 10 éves rendezvénysorozat, amely a koronavírus-járvány miatt az online térbe költözik.

A Szent István téren az érvényben lévő szabályozásnak megfelelően nem lesznek gasztro- és kézműves kiállítók, azonban három ünnepi szimbólumot - a rendezvény 12 méteres feldíszített karácsonyfáját, a Szent István-bazilika lépcsője előtt felállított betlehemi jászolt és egy 5 méter átmérőjű adventi koszorút - kihelyeznek.

Az AdventBazilika online felületén élőben adventi gyertyagyújtást is közvetítenek, amelyet a hagyományosan Snell György esztergom-budapesti segédpüspök, a Szent István-bazilika plébánosa, a Szent Jobb őre végez el egy-egy, az alkalomhoz illő művészeti előadás, vers vagy dal kíséretében.

Emellett a Magyar Ökomenikus Segélyszervezettel együttműködve videointerjú sorozat készül, amelyben hírességek mondják el az adventtel kapcsolatos emlékeiket, valamint online elérhetővé teszik az Advent hangjai című, a rendezvényhez készült különleges zenei válogatást is. A jubileum apropóján a rendezvény fotóarchívumából is válogatnak - tették hozzá.

Az AdventBazilika online kézműves kalendáriuma minden nap bemutat egy-egy kézműves kiállítót, ezzel is hozzájárulva, hogy a beszűkült lehetőségek miatt az idén se maradjon el teljesen az igényes portékát kínáló vállalkozók találkozási lehetősége a közönséggel. A kézműves kiállítók rövid videóikban egyszerű ajándék- és díszkészítő tippeket is adnak - jelezték a közleményben.

A programok mellett két országos online mozgalmat indít az AdventBazilika. Egyrészt keresik a legszebben díszített ünnepi ablakokat - a versenyben a vásár online felületein bemutatott pályaművek közül a legjobbak ajándékot és elismerő oklevelet is kapnak - valamint az Add tovább, a karácsony bennünk él elnevezésű kampányukkal arra buzdítják az embereket, hogy az #adventchallenge címkét használva saját közösségi oldalaikon osszák meg a karácsonyi ünneppel kapcsolatos fotóikat, videóikat, gondolataikat.

Az AdventBazilika kezdeményezéseink célja, hogy a személyes találkozást nélkülözve, mégis együtt, közösségé formálódva éljük át a karácsonyi ünnepkör bizakodással és reménnyel teli várakozásának szakaszát - írták.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.