Koronavírus-járvány

Elvitte a koronavírus Balázs Fecót is

A 69 éves művész november közepén került kórházba, ahol lélegeztetőgépre kapcsolták.

2020.11.27 10:00ma.hu

69 éves korában meghalt Balázs Fecó énekes, billentyűs - tudatta a szomorú hírt az Apostol együttes pénteken, Facebook-oldalán. Benkő László és Mihály Tamás után néhány nappal megint egy rocklegendát ragadott el a koronavírus.

Koronavírus-fertőzéssel, súlyos állapotban került kórházba Balázs Fecó. Az énekest lélegeztetőgépre kapcsolták, állapota válságos - írta meg a ma.hu is még november 19-én.

"Fecó a múlt hét végén (2020. november 14. - a szerk.) került kórházba, és sajnos a tesztek igazolták, hogy megfertőzte a koronavírus. Imola, a felesége felhatalmazott rá, hogy tájékoztassam a rajongókat, a zeneszerető embereket, hogy energiát küldhessenek és imádkozhassanak a Korál ikonjának életéért" - mondta Várkonyi Attila a Blikknek. A lemezlovas korábban egy rádióműsorban jelentette be, hogy Balázs Fecó nagyon beteg, akkor még nem említette, hogy a koronavírust kapta el.

Balázs Fecó munkásságáért 1998-ban Liszt Ferenc-díjat kapott, egy évvel később a Huszka Jenő-életműdíjat is odaítélték neki. Összesen tíz szóló lemezt adott ki, ezenkívül még húsz különböző albumnál működött közre. Utolsó szóló lemeze 2011-ben jelent meg 60 - Csak az évek múltak el... címmel. A Korállal tíz albumot készített, az utolsó 2006-ban jelent meg. Feleségével 2008-ban házasodott össze, a házasságból egy fia született.

Tucatnyi díjat, kitüntetést kapott pályafutása során: 2016-ban Kossuth díjat, 2008-ban Fonogram díjat (2008), 2010-ben Artisjus Életmű-díjat kapott, 2001-ben pedig a Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. 50 éves pályafutását jubileumi turnéval ünnepelte volna a nyáron, de a járvány miatt a fellépéseinek többségét le kellett mondania, augusztus végén pedig hangszálgyulladása miatt nem tudott színpadra állni. Honlapja szerint legközelebb november 29-én, saját előadóestjével lépett volna fel a sitkei katolikus templomban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.