Kultúra

Fesztiválsikereket és új magyar filmeket vetítenek premier előtt az 5. Európai Art Mozi Napon

A filmművészet idén száz éve született mestere, Federico Fellini előtt is tisztelegnek.

2020.10.30 21:30MTI

Fesztiválsikereket és új magyar filmeket vetítenek premier előtt az 5. Európai Art Mozi Napon, november 8-án - közölték a szervezők az MTI-vel.

A nemzetközi eseményhez idén 26 magyarországi művészmozi csatlakozott, a hazai programot nyolc új európai koprodukció és két új magyar játékfilm színesíti, amelyeket hetekkel az országos bemutató előtt láthat a közönség.

Az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége (CICAE) és az Europa Cinemas kezdeményezésére ötödik alkalommal megvalósuló nemzetközi esemény az európai filmművészet sokszínűségét ünnepli azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a művészmozi mint kulturális és közösségi tér fontosságára. A változatos műfajú hazai filmkínálatban a Berlinben, Velencében díjazott filmdrámáktól a romantikus vígjátékon és dokumentumfilmen át a portréfilmig szerepelnek alkotások - olvasható a közleményben.

Mint írják, a filmművészet idén száz éve született mestere, Federico Fellini előtti tisztelgés jegyében vetítik a Fellini - A lélek festője című portréfilmet, amelyben feltárul a rendezőzseni sajátos kapcsolata a spiritualitással és természetfelettivel. A Napsugár (Sole) című, Velencében díjazott olasz-lengyel filmdráma érzékeny témát dolgoz fel. A történet szerint egy fiatal várandós lány Olaszországba utazik, hogy pénzért örökbe adja születendő babáját. Más megközelítésben, de szintén mai társadalmi kérdéseket feszeget a Berlinalén versenyző, öt kategóriában Német Filmdíjjal elismert Berlin Alexanderplatz, amely Alfred Döblin kultregényének teljesen a mai korra aktualizált és újraértelmezett, gyors tempójú feldolgozása.

A kommüniké emlékeztet arra, hogy a programban két új hazai alkotás is szerepel. Premier előtt látható lesz a magyar-román koprodukcióban készült Spirál, Felméri Cecília kolozsvári rendező első nagyjátékfilmje Borbély Alexandra (Testről és lélekről), Bogdan Dumitrache (Anyai szív) és Kiss Diána Magdolna (A nagy füzet) főszereplésével. A másik magyar alkotás Nagy Viktor Oszkár Becsúszó szerelem című romantikus komédiája. A film főszerepeit Ötvös András, Gombó Viola Lotti, Thuróczy Szabolcs, Stefanovics Angéla és Tenki Réka alakítják.

Az esemény részletes programja és az egyes mozik műsora a www.artmoziegyesulet.hu oldalon olvasható.

A magyarországi vetítéssorozat a Nemzeti Kulturális Alap és az Magyar Művészeti Akadémia támogatásával, az Art-Mozi Egyesület szervezésében valósul meg - zárul az összegzés.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.