Kultúra

Első fokon elvesztette az Esterházy-kincsekért indított pert az Esterházy Magánalapítvány

A bíróság indoklása szerint az Esterházy Magánalapítványnak nem sikerült bizonyítania, hogy az eljárásban érintett kincsek a fraknói vár szerves tartozékai lennének.

2020.09.23 19:21MTI

A Fővárosi Törvényszék elutasította az Esterházy Magánalapítvány keresetét az Esterházy-kincsek tulajdonjogáért indított perben - közölte a törvényszék szerdán az MTI-vel.

A bíróság indoklása szerint a magyar állammal és társaival - az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft.-vel, valamint az Iparművészeti Múzeummal - szemben 2017-ben indított perben az Esterházy Magánalapítványnak nem sikerült bizonyítania, hogy az eljárásban érintett kincsek a fraknói vár szerves tartozékai lennének.

A korabeli jogtörténeti dokumentumok, a ma is hatályban lévő korábbi bírósági határozatok, valamint a korabeli jogszabályok épp azt bizonyították, hogy ezek a műkincsek nem képezték a fraknói várat is magába foglaló osztrák Esterházy-hitbizomány vagyonát. A kincsek magyarországi kötődése vitathatatlan - írja a törvényszék közleménye, amely szerint a határozat nem jogerős.

Czigány Balázs, az Esterházy Magánalapítvány igazgatóhelyettese az ítélethirdetés után tartott sajtótájékoztatón elmondta: céljuk továbbra is az, hogy az Esterházy-kincseket együtt, Budapesten mutassák be, a műtárgyegyüttes elérhetővé váljon a nagyközönség és a szakma számára. Úgy vélte: ez a magyar állam érdeke is.

Hozzátette: Magyarország legnagyobb iparművészeti gyűjteményének jogi egységét szeretnék visszaállítani, a kincsek Magyarországon lévő részének elvitele soha nem került szóba.

Czigány Balázs kérdésre válaszolva elmondta, hogy az ügy megoldását a magánalapítvány és a magyar állam közötti megállapodásban látják.

Emlékeztetett arra, hogy a műtárgyegyüttes utolsó tulajdonosa, V. Esterházy Pál herceg letétbe helyezte a gyűjteményt Budapesten, a magánalapítvány célja pedig az, hogy ennek megfelelően alakuljon a kincsek további sorsa.

Az Esterházy Magánalapítvány szerdai közleménye szerint várhatóan fellebbezést nyújtanak be az elsőfokú bírósági ítélet ellen.

Az 1695-ben megalapított, kivételes értékű barokk főúri kincstár mintegy 270 tétele az első világháború végén került Budapestre a ma Ausztriában található fraknói várból. 1923-ban a gyűjteményt egy letéti szerződés értelmében az Iparművészeti Múzeumban helyezték el.

Az ötvös-, érem- és textiltárgyakból álló, Esterházy-kincsként emlegetett gyűjteményt 1949-ben államosították. A gyűjteményt 2016-ig az Iparművészeti Múzeumban őrizték, akkor egy kormánydöntés értelmében több mint 70 darabját a fertődi Esterházy-kastélyban helyezték el.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.