Kultúra

Tíz virágkocsi az 51. debreceni virágkarneválon

A virágkarneváli hét programjai már augusztus 15-én megkezdődnek és augusztus 23-ig tartanak Debrecenben.

2020.08.13 21:30MTI
MTI/Czeglédi Zsolt

Bár a járványhelyzet miatt elmarad a virágkocsik és a művészeti csoportok hagyományos felvonulása augusztus 20-án Debrecenben, az 51. virágkarnevált megtartják: tíz színpompás virágkompozíciót tekinthetnek meg majd az érdeklődők a főtéren, a táncosok pedig a város különböző pontjain mutatkoznak be - jelentették be a szervezők csütörtökön sajtótájékoztatón, ahol bemutatták a készülő virágkocsikat is.

Balázs Ákos (Fidesz-KDNP), Debrecen alpolgármestere azt mondta: a város összetartó közössége megtalálta azt a formát, hogy a járvány időszakában se kelljen lemondani a karneválról.

Az összefogás eredményeként tíz virágkocsi mutatkozik be augusztus 20-án: a kompozíciók a környezetvédelem fontosságát és a természet szeretetét, az elődök, a hagyományok tiszteletét, valamint az összetartozás érzését jelenítik meg - tette hozzá utóbbira példaként említve Debrecen város Trianon 100 című virágkocsiját. A virágkocsin Pál apostol gondolatával - "Elég nekem a Te kegyelmed" - fogalmazzák meg a város üzenetét Trianon évfordulója alkalmából - magyarázta az alpolgármester.

Majoros Petronella (Fidesz-KDNP), Hajdúszoboszló alpolgármestere jelezte: a fürdőváros húsz év múltán vesz részt ismét a virágkarneválon, ezúttal történelmi témájú virágkocsival. Kompozíciójuk Bocskai István erdélyi fejedelemnek állít emléket, aki 1606-ban telepítette le a lovas hajdúkat Szoboszlóra - fűzte hozzá.

Bódor Edit, a virágkarnevál főszervezője elmondta: a Trianon- és a Bocskai-virágkocsik mellett ezúttal is láthatják majd az érdeklődők a Szent koronát és a koronázási ékszereket bemutató, valamint a Debrecen címerét megjelenítő virágkocsikat.

Az AKSD városgazdálkodási cég a természetvédelmet előtérbe helyező virágkocsival készül, a debreceni Szakképzési Centrum kocsiján Vuk, a rókakölyök biztat helytállásra, a Fórum bevásárlóközpont kocsija Szinyei Merse Pál Lila ruhás nője előtt tiszteleg, a Richter Gedeon gyógyszercég kocsija az Egyszer volt... Az élet címet viseli, a Teva gyógyszergyár kompozíciója "úgy tiszteleg az anyák megmentőjeként és az orvosi kézfertőtlenítés megteremtőjeként ismert Semmelweis Ignác előtt, hogy közben üzen a járvány sújtotta jelennek", a hajdú-bihari önkormányzat és a romániai Bihar megyei tanács közös kocsija pedig Szent László lovagkirály előtt tiszteleg - ismertette a részleteket a főszervező.

Bódor Edit hozzátette: a virágkarneváli hét programjai már augusztus 15-én megkezdődnek és augusztus 23-ig tartanak Debrecenben.

A sajtótájékoztató után bemutatták a már készülő virágkocsikat. Pikó Sándor képzőművész kiemelte: miután az idén az érdeklődők nem felvonulás közben, távolról látják a kocsikat, hanem közvetlen közelről szemlélhetik meg, olyan növényeket, virágokat használtak, amelyek színesebbek, részletgazdagabb, önmagukban is egyfajta virágkötészeti alkotások.

A Debrecen felkérésére készült Trianon 100 kompozícióról azt mondta, hogy a Kárpát-medencei magyarság összetartozásának kötelékét hirdető alkotáson először a történelmi Magyarország határvonalát követő hal jelenik meg tiszta, fehér virágokba öltöztetve. Jónás cethalának közepe - amely Isten parancsát követve Ninive felé halad - a megfogyatkozott Csonka-Magyarország terét villantja fel, közepén a maggal és a kettős kereszttel, amely a virágkocsi függőleges tengelyén vezeti a tekintetet az ég felé, ahová a Szent Koronával két angyal igyekszik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.