Kultúra

Eleven alkotások címmel indít programsorozatot júliusban a MANK

Eleven alkotások címmel, táncművészeti és mozdulatszínházi produkciókkal indít programsorozatot a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. júliusban.

2020.07.25 22:30MTI

Az új sorozat, amelynek középpontjában a megelevenedő művészet áll, júliustól a MANK kiállításaihoz és összművészeti programjaihoz kapcsolódóan kínál tánc- és képzőművészeti programokat - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Tardy-Molnár Anna, a MANK ügyvezető igazgatója szerint a dinamikára, a mozgásra való törekvés nemcsak a táncművészet, de a képzőművészet sajátja is, így a két műfaj által programjaik az emberi mozzanat ábrázolásának jelentőségére, formáira világítanak rá a legkülönbözőbb kortárs képző- és iparművészeti alkotások, valamint a táncművészeti műhelyek munkáin keresztül.

"Fontosnak tartjuk, hogy ne csak a képző- és iparművészet remekeire, de azokra a más területen alkotó, kiemelkedő tehetségű alkotókra is felhívjuk a figyelmet, akik a test médiumát használva, nyelvi és más kulturális akadályokon átívelő módon tudják megjeleníteni gondolataikat, érzéseiket" - idézi a közlemény az ügyvezető igazgatót.

Július 26-án 18 órától a Willany Leó Improvizációs Táncszínház Az önmagunkkal sakkozás kockázata című előadása látható a Szentendrei Régi Művésztelepen. A produkciót megelőzően 17 órától a Művészet és játék című kiállításon Jakab Borbála Róza, Kádár Emese és Szabó Kristóf (KristófLab) kiállító művészek vezetik körbe a látogatókat a művésztelep szomszédságában található MANK Galériában, ahol saját műtárgyaik mellett a kiállításon szereplő alkotásokról osztanak meg részleteket az érdeklődőkkel.

Augusztus 9-én 17 órától a Góbi Rita Társulat Perdül című előadása látható az ÚjMűhely Galériában. Az előadásban a kortárs mozdulatvilág és a hagyományos népzene egyszerre jelenik meg, középpontba helyezve a humort, az élet élvezetét. Az előadást követően a Csodakamra - A dolgok rendje című kortársékszer-kiállításon Roskó Mária iparművész, a kiállítás kurátora tart finisszázzsal összekötött tárlatvezetést az ÚjMűhely Galériában.

Augusztus 29-én 18 órakor Rebirth címmel látható mozdulatszínházi produkció. A produkció a szentendrei Fő térről, az ÚjMűhely Galéria elől indulva a MANK Galériába csábítja az érdeklődőket, a táncosok mozdulataikkal a művészetek organikus szereplőjévé teszik a hangulatos sikátorokat, utcákat. A program az ArtKert összművészeti fesztivál keretében valósul meg.

Szeptember 2-án 18 órától Világjárók/ Globetrotters címmel Kisbakonyi Anett és Kisbakonyi Edmond testvérprodukciója látható a MANK Galériában. A táncelőadás a különböző nemzetiségű emberek egymáshoz való viszonyulását mutatja be kortárs balett performance keretében. A produkció Erős Apolka Találkozás című kiállításmegnyitója keretében látható. A tárlat szeptember 2-ától 27-ig tekinthető meg a MANK Galériában.

A sorozat programjain való részvétel ingyenes, de a kozonseg@alkotomuveszet.hu címen keresztül regisztrációhoz kötött.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.