Ünnep

Emberemlékezet óta nem volt ilyen üres a csíksomlyói pünkösdi búcsú napján a hegynyereg

A járványhelyzet miatt az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú alkalmával a megszokott több százezres tömeg helyett mindössze néhány százan látogattak el a kegytemplomhoz, a somlyói nyeregben pedig mintegy százan követték digitális eszközökön a szentmisét.

2020.05.30 16:30ma.hu

Rendhagyó módon ünnepelte idén pünkösd szombatját a magyarság: a hagyományokkal ellentétben ezúttal nem indultak útnak hajnalban a keresztalják, nem futottak be zarándokvonatok a csíkszeredai vasútállomásra, délre pedig nem népesítették be százezrek a somlyói nyerget - jelentette a Székelyhon.

Noha a koronavírus-világjárvány miatt a kegyhely idén nem tudta a megszokott módon fogadni a zarándokokat, mégsem maradt teljesen üres a kegytemplom környéke, ahogyan a nyereg sem.

A csíksomlyói kegytemplomban mindössze tizenhat fő részvételével mutatták be a pünkösdszombati ünnepi búcsús szentmisét, amelyet Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Főegyházmegye nemrégiben beiktatott érseke, valamint Jakubinyi György nyugalmazott érsek és Tamás József nyugalmazott püspök celebrált.

Eközben a templomkertben és a kegytemplom melletti parkolóban több százan hallgatták a prédikációt, a somlyói nyeregbe pedig mintegy százan látogattak el. Egyesek az erdő alatt, mások a Hármashalom-oltárnál, többen pedig a Salvator-kápolna környékén követték a szentmisét digitális eszközökön, mobiltelefonon, táblagépen vagy laptopon. A nyeregben egyébként elmaradt a hatósági jelenlét, mindössze a kegytemplom környékét biztosította néhány rendőrségi és csendőrségi egység.

Rengeteg kép az eseményről, ahogy még sosem láthatta eddig

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.