A csend beszél tovább

7 éve, hogy nincs velünk Cipő

Hét évvel ezelőtt, ezen a napon, negyvenhét éves korában halt meg Bódi László Cipő, a Republic együttes énekese, a rendszerváltás utáni Magyarország egyik legsikeresebb zenésze, dalszerzője.

2020.03.11 06:41ma.hu

Bódi László 1965-ben született az akkor a Szovjetunióhoz tartozó Ungváron; egyéves volt, amikor családja Kisvárdára költözött. Zenei általánosba járt, gyerekkorában kezdett zongorázni tanulni, de focizott is. A Beatles Egy nehéz nap éjszakája című filmjének a hatására döntött a zene mellett. Tizennégy évesen kezdett dalokat írni. Gimnáziumi zenekarának a neve Cipőfűző volt, innen ragadt rá a Cipő név. Tizennyolc éves volt, amikor Budapestre költözött. Bródy János koncertjein mutatkozhatott be szólóban, járt a jazzkonzi előkészítőjére, majd egy időre elege lett a zenélésből. Aztán megalakult a Republic 1990 februárjában, a halak jegyében, innen a zenekar jele.

Évekig küzdött krónikus szívritmuszavarral. 2013. február 15-én, egy roham után szállították kórházba, ahol mély altatásban tartották, később pedig azt közölték az orvosok, hogy az énekes kómában van. 2013. március 11-én halt meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.