Programajánló

Hétvégén kezdődik a Veszprémi Tavaszi Fesztivál

Szombaton kezdődik a Veszprémi Tavaszi Fesztivál; az április végén záruló rendezvénysorozat a programot szervező Pannon Várszínház saját produkcióit és vendégelőadásokat vonultat fel.

2020.03.03 23:30MTI

Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója elmondta: március 7-én a Hair című musical, március 8-án Dés László-Geszti Péter-Grecsó Krisztián A Pál utcai fiúk című, Molnár Ferenc regénye nyomán készült zenés játéka lesz látható. Március 13-án Joe Landry Az élet csodaszép című élő rádiójátéka kerül színre. A színdarab alapjául az 1947-ben James Stewart főszereplésével bemutatott film szolgál.

Az Íróportrék élőben című sorozat első vendége Tompa Andrea író lesz március 21-én. A kortárs magyar írókat bemutató sorozat a fesztivál után folytatódik, a meghívottak között szerepel mások mellett Bereményi Géza és Bodor Ádám is.

Március 21-én lép a közönség elé a Frenák Pál Társulat a Birdie című kortárs produkciójával. Az előadás a szabadság és a bezártság kettősségét boncolgatja.

William Shakespeare Hamlet című tragédiája kerül színre március 22-én és ugyanezen a napon Ladik Katalin Alice Kódországban című performanszát láthatják az érdeklődők. Az előadás alapkérdése az, hogy van-e kiút a fogyasztói társadalom kódokkal telerajzolt világából. A fesztivált Marc Camoletti Boeing, boeing - leszállás Párizsban című vígjátéka zárja április 25-én.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.