Fejlesztés

Befejeződött a csabai szélmalom felújítása

A régi terveket is elővették, hogy a szélmalom olyan legyen, amilyennek több mint 150 éve megépítették.

2020.01.18 23:30MTI

Csaknem 30 millió forintból új tetőt és vitorlákat kapott a békéscsabai szélmalom, a felújítás a héten befejeződött, a jelenleg gabonamúzeumként üzemelő épület hivatalos átadása február elején várható.

Sódar Anita, a beruházást levezénylő Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a fejlesztést a Modern Városok Program (MVP) forrásából, a CsabaPark csaknem egymilliárd forint értékű fejlesztése keretében valósították meg.

A beruházást a békéscsabai Bólem Kft. végezte, Mochnács Pál ügyvezető elmondta, hogy több hónapnyi előkészítés előzte meg a kivitelezést, tanulmányutakon jártak, többek között Ópusztaszeren. A régi terveket is elővették, hogy a szélmalom olyan legyen, amilyennek több mint 150 éve megépítették.

Hozzátette, hogy először a másfél köbméteres főtengelyt korszerűsítették, majd elkészítették a négy, egyenként 9 méter fesztávolságú vitorlát és azok tartószerkezeteit. Bár a szélmalom tudna forogni, ez nem szerepel a tervekben, rögzítik a szükséges részeket - árulta el.

A gabonamúzeumot üzemeltető Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója, Andó György kifejtette, hogy a szélmalom eredetileg 1856 és 1860 között épült Makó határában, a Csókási pusztában állt, a malomkövét Sárospatakról hozták. 1953-ig működött, és akkora volt a kapacitása, hogy száz tanya termését tudta megőrölni.

A Gyulai úton található szélmalom holland típusú, négyszintes. Ezekre jellemző volt, hogy forgatható volt a tetőszerkezetük, a szél felé fordították azokat; a vitorlák pedig 4-5 méter/másodperc sebességgel pörögtek - mondta.

Ando György jelezte, az elmúlt években jelentős fejlesztések valósultak meg a több létesítményből álló Gabonamúzeumnál: megújult a fogadóépület, járdákat tettek rendbe és korszerűsítették a mágori gépszínt is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.