Me too

Vizsgálat indul az Újszínházban társulatot érintő zaklatási vádak miatt

A sajtóban az utóbbi napokban jelentek meg olyan hírek, miszerint az Újszínház társulatának egyik, állami díjjal is kitüntetett, elismert színésze az intézmény egyik nem színész tagját zaklatta szexuálisan 2016-ban.

2019.12.09 22:32MTI

Vizsgálatot indít a budapesti Újszínház etikai bizottsága a sajtóban megjelent, az intézményt érintő zaklatási vádakkal összefüggésben - közölte az Újszínház hétfőn az MTI-vel.

Mint a közlemény felidézi, a Fővárosi Önkormányzata mint fenntartó december 6-án kért tájékoztatást az Újszínháztól egy vagy több 2016-ban elkövetett szexuális zaklatás ügyében.

A sajtóban az utóbbi napokban jelentek meg olyan hírek, miszerint az Újszínház társulatának egyik, állami díjjal is kitüntetett, elismert színésze az intézmény egyik nem színész tagját zaklatta szexuálisan 2016-ban.

"A fenntartó képviselőjét szóban és írásban is tájékoztattuk, hogy ilyenről nincs tudomásunk. Hivatalos bejelentés színházunkhoz sem akkor, sem azóta nem érkezett. A sajtóban megjelent cikkek valóságtartalmát vitatjuk és visszautasítjuk" - hangsúlyozta a teátrum.

Mint kiemelték, a bejelentő személye, valamint a bejelentés tartalma a színház számára ismeretlen, mivel az intézmény is a sajtóból értesült arról, hogy a fenntartó, valamint a Színházi Dolgozók Szakszervezete részére ilyen jellegű bejelentés történt. "Az Újszínház a mai napon mindkét intézménytől tájékoztatást kért" - írták.

"A mai napon rendkívüli társulati ülés alkalmával tájékoztattuk a társulatot, hogy az etikai bizottság a sajtóban megjelent vádak miatt vizsgálatot indít. A társulatot biztosítottuk arról, hogy amennyiben bárki bejelentést tesz, minden erővel az esetleges áldozatok megvédésére fog törekedni a színház" - áll a közleményben.

Az Újszínház közleményében emlékeztet arra, hogy több szabályzattal is rendelkezik, amely lehetőséget biztosít az ilyen és ehhez hasonló ügyek bejelentésére, valamint kivizsgálására.

"Szeretnénk megkérni a sajtó képviselőit, hogy tartsák tiszteletben a színház intézményét és tartózkodjanak a további feltételezéseken alapuló sajtóhírek megjelentetésétől" - zárul a teátrum közleménye.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.