Programajánló

The Art of Joining - Nemzetközi építészeti kiállítás az együttműködés művészetéről

Konrad Wachsmann kísérleti építészetét és tervezésben való együttműködés művészetét vizsgálja a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) The Art of Joining: Teamwork című kiállítása december 10-től.

2019.12.09 04:30MTI

A tárlat a KÉK 33,3 m2 címmel kiírt kurátori pályázatának nyertes projektje. A kiírásra tíz országból több mint 15 pályázat érkezett, melyeket nemzetközi szakemberekből álló zsűri bírált el - emlékeztet a KÉK által az MTI-hez eljuttatott közlemény.

A The Art of Joining: Teamwork című kiállítást a LEAP Collective kurátori csapat szervezi, melynek tagjai Eva-Maria Offermann (Berlin), Phillip Denny (New York-Cambridge), Lisi Zeininger (Bécs), valamint Adam Przywara (Varsó-Manchester) fiatal építészettörténészek, kurátorok.

Konrad Wachsmannt az ipari előregyártás forradalmáraként tartják számon, aki 1941-ben Németországból az Egyesült Államokba emigrált, és az építészet technológiai fejlődésének elkötelezett támogatója volt egészen az 1980-ban Los Angelesben bekövetkezett haláláig.

A 2. világháborút követő években a tudományos és együttműködésen alapuló megközelítés vált tervezési és pedagógiai módszerének alapvető elemévé. Az osztrák nyári iskolák, japán szemináriumok és az Egyesült Államokban tartott előadások közt a német építész innovatív módszereket fejlesztett a csapatalapú tanulás, a tervezésben való együttműködés terén - idézi fel a közlemény.

A kiállítás a dessaui Bauhaus Alapítványban végzett kutatásra építve, technológiai és politikai összefüggéseiben vizsgálja Konrad Wachsmann kísérleti építészetét. A német, egyesült államokbeli, lengyel és osztrák kurátorokból álló csapat a tervezésben való együttműködés, csapatmunka aktuális kérdéseit járja körül.

Az elkövetkező hetekben a projekt Wachsmann életművéből származó három kérdés mentén vizsgálja az együttműködés kortárs gyakorlatait: Hogyan működünk együtt? Hogyan szervezzük magunkat? Hogyan tanulunk együtt? A tárlathoz kapcsolódó beszélgetések célja, hogy a szervezők a kortárs design gyakorlati és elméleti területein dolgozó kollegákkal közösen járják körül ezeket a kérdéseket. Ennek során a kiállítás önmagában is az együttműködés gyakorlatává válik a gyártás, a hálózatépítés és a tanulás területein.

A kiállításhoz december 10. és 11. között nemzetközi workshop-sorozat is kapcsolódik, mely Wachsman munkásságának bemutatása mellett az együttműködésről és csapatmunkáról szóló beszélgetések kiindulópontja lesz.

A The Art of Joining: Teamwork című kiállítás december 20-ig látogatható a KÉK Bartók Béla úti központjában.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.