Sztrók

Kulka János gyógyulása ad erőt Sas Józsefnek

A 2016-ban szintén sztrókot kapott Kulka János gyógyulása ad erőt az egészségéért küzdő és a színpadra visszavágyó Sas Józsefnek.

2019.11.05 09:38ma.hu

"Jóska 20 évvel idősebb, mint Kulka János, aki bár nem teljesen ugyanazon ment át, mint a férjem, de a beszédével neki is voltak gondok. A férjem kommunikációja lassabb, mint volt, de mindenről beszélget. (...) Néha hezitál, keresi a szavakat, de máskor verseket idéz vagy énekel" – mondta Zsuzsa asszony, a népszerű humorista felesége a Blikknek.

"Ez egy nagyon csúnya betegség. Kulka művész úr többször mesélt már arról, hogy ő min ment keresztül, hogyan gyógyult meg, hogyan küzdött. Nemrégiben is adott interjút egy lapnak, azt együtt elolvastuk Jóskával, nagyon tanulságos volt. Sok erőt adott nekünk" – utalt az asszony a Magyar Narancs múlt heti Kulka-interjújára.

Mint ismeretes, Sas József Thaiföldön kapott agyvérzést az év elején, egy phuketi kórházban stabilizálták az állapotát, majd betegszállító repülővel hozták haza márciusban. A több hónapos kezelése után saját felelősségére hazatérhetett, azóta a felesége és egy ápoló viseli gondját.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.