Programajánló

Polska Jazz Festival négy különleges fellépővel Budapesten

Hetedik alkalommal rendezik meg a Polska Jazz Fesztivált a Budapest Music Centerben (BMC). November 7-től 9-ig három estén négy különleges fellépő ad műsort az állandóan változó és megújuló lengyel dzsessz-színtér kiemelkedő tehetségei közül.

2019.11.03 01:30MTI

A Polska Jazz Fesztiválon az Opus Jazz Clubban idén a Kamil Pietrowicz Sextet, a Kasia Pietrzko Trio, az Entropia Ensemble és a Marcin Pater Trio ad koncertet - olvasható a BMC honlapján.

A Kamil Piotrowicz Sextettet alapító fiatal lengyel zongorista-zeneszerző három évvel ezelőtt már sikeres koncertet adott akkori kvintettjével az Opusban. Kamil Piotrowicz mostani zenekarával eddig két albumot jegyez, mindkettőt jelölték a Lengyel Fonográfiai Akadémia Fryderyk-díjára. A 2016-ban megjelent Popular Music után tavaly kiadott Product Placement anyagával a brémai zenei szakvásár, a jazzahead! színpadán is felléphettek.

A szextett a zenekarvezető saját kompozícióból álló repertoárt játszik. A Gdanski Zeneakadémián végzett Kamil Piotrowicz diplomája megszerzése után mesterfokozatát a koppenhágai Rytmisk Musikkonservatoriumban szerezte meg. A Kamil Piotrowicz Sextet mellett a Lawaai, a Wojtczak-Piotrowicz duó, a Halvva vagy a President tagjaként is fellépett Európa-szerte. Zongorajátékát aprólékos technika, virtuozitás és magával ragadó érzékenység jellemzi. Szextettjében Kuba Wiecek (altszaxofon), Piotr Checki (tenor- és baritonszaxofon), Emil Miszk (trombita), Andrzej Swies (nagybőgő) és Krzysztof Szmanda (dob) játszik.

November 8-án a Kasia Pietrzko Trio lép az Opus színpadára. A zenekarvezető Lengyelország egyik legjobb fiatal zongoristája, aki azután tért át a klasszikus zenéről a dzsesszre, hogy New Yorkban Aaron Parksszal találkozott. Debütáló albuma, a Forthright Stories 2017-ben jelent meg és szintén jelölték a Fryderyk-díjra. Pietrzko összetett kompozíciói olyan neves zongoratriók hagyományait viszik tovább, mint a Brad Mehldau Trio vagy az Esbjörn Svensson Trio. Triójában Andrzej Swies (nagybőgő) és Piotr Budniak (dob) a társa.

A zárónapon, november 9-én két produkciót is láthat a közönség az Opusban: előbb az Entropia Ensemble, majd a Marcin Pater Trio lép színpadra.

A 2016-ban Lódzban alakult Entropia Ensemble a káoszt teremtő erővé formálva egyedi, ugyanakkor közérthető, stilisztikailag sokrétű kompozíciókkal szerzett ismertséget. A kvartett debütáló albuma tavaly novemberben jelent meg. Az együttesben Dariusz Stanislawski szaxofonon, Marcel Balinski billentyűs hangszereken, Rafal Rózalski nagybőgőn, Kacper Kazmierski pedig dobon játszik.

A Marcin Pater Trio a katowicei Karol Szymanowski Zeneakadémia Jazz és Népzenei Karának három egykori hallgatójából alakult Marcin Pater vibrafonos kezdeményezésére. A repertoár javát a zenekarvezető lendületes és könnyed melódiákra épülő szerzeményei alkotják, amelyek a vibrafon vezető szerepe révén különleges, egyedi hangzást biztosítanak.

A Marcin Pater Trio nyerte a tavalyi krakkói Jazz Juniors verseny, majd Romániában a Sibiu Jazz Contest nagydíját. A kolobrzegi RCK PRO Jazz Fesztivál első helyezettjei, illetve a belgiumi Leuvenben a B-Jazz Nemzetközi Verseny döntősei voltak. A trióban Marcin Pater mellett Mateusz Szewczyk nagybőgőn, Tomasz Machanski pedig dobon játszik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.