Programajánló

Tudósok: drMáriás és csapata összművészeti lemezt készített

Akkor is nevetek címmel új lemezzel jelentkezett a Tudósok. Az avantgárd-dzsessz-artrock csapat összművészeti művét, amely a zene mellett drMáriás festményeiből és irodalmi szövegeiből is merít, egy európai miniturné után novemberben mutatja be az újbudai A38 hajón.

2019.10.15 23:30MTI

"A Tudósok számok úgy szoktak születni, hogy hétfőn délelőttönként egy budakalászi szerszámraktárban, a próbahelyünkön találkozunk és művészetet gyártunk. Ez általában örömzenéléssel vagy improvizációval kezdődik, én hozzáteszek egy szöveget, és a dolog szépen formálódik, majd összeáll, s mindezt telefonra rögzítjük" - mondta drMáriás (Máriás Béla), a Tudósok vezetője az MTI-nek.

Mint kifejtette, az Akkor is nevetek című új lemez zenéje abban mindenképpen eltér az elmúlt mintegy tíz év Tudósok-anyagaitól, hogy ismét gitárossal dolgoznak. A dzsessz-színtér felől érkezett Gulyás Levente három éve a csapat tagja, hallható a játéka a 2016-os Tudósok-korongon, az Alzheimer Karaokén, de ez az első lemez együtt, ami kizárólag új számokat tartalmaz.

"A gitár karaktere a basszussal, a dobbal és a fúvós hangszerekkel együtt új irányba terelt minket, és egy rockosabb, funkosabb hangzást eredményezett. Emellett a Tudósok ars poeticájának és koncertjeinek a kezdetektől egyfajta multi-stiláris, avagy stílusok közötti karaktere és kabaré jellege van, amely e lemezen erősen jelen van, valamint hogy a művész használni tudja a humor, a groteszk különböző elemeit" - jegyezte meg a frontember.

Az A38-on készült felvételek producere a legendás vajdasági dobos, Ivan Fece Firchie, Grace Jones egykori hangmérnöke volt, újvidéki stúdiójában zajlottak az utómunkák.

drMáriás szövegei a groteszk világát mutatják. Részben egyszerű, de hatásos eszközökkel mutatnak rá mindennapjaink fonákságaira, másrészt a drMáriás regényeire, novelláira jellemző különös, történetmesélős világot hozzák. (Szeptemberben a szerzőnek már a harmadik prózakötete jelent meg Kínában.)

"A költői és a mesélős megközelítés együttes használata a koncertek dramaturgiájának kialakításában is hasznos eszköz. A történetek felfoghatók a kelet-európai groteszk irodalom folytatásaként. Ilyen a számainkban sokszor felbukkanó, kicsit svejkiánus Karcsi karakterének újabb eposza, a Karcsi magányos, amely a bérház perspektívájából mond el egy társkereső sztorit. Az Akasztotthoz bárban kocsmai hangulatot idéz az asztalok felett lógó hullával, a Baba a felszínesség, a szerepjátékok, a vágyódás abszurditásáról szól" - fejtette ki.

A CD tizenöt dalát és a szövegeket drMáriás ugyanennyi festményének nyomata teszi teljessé egy 24 oldalas füzetkében. Mint mondta, az őt ismerők közül sokan zenei, irodalmi és képzőművészeti tevékenysége iránt egyaránt érdeklődnek, és örömmel veszik a három terület találkozását. A bookletben látható festmények legutóbbi munkái közül valók, drMáriás újra egy-egy híres festő stílusába helyezte el a mai magyar közélet vagy a világtörténelem alakjait.

"A végletek érdekelnek, egyrészt a művészeti tökéletesség ígérete, másrészt a közélet, amely az állandó harcot, a megpróbáltatásokat, ugyanakkor a megváltásba vetett reménységünket képviseli. Most egy új sorozaton dolgozom, amelyben száz évvel ezelőtti szereplők és művészeti stílusok fognak szerepelni" - tette hozzá drMáriás.

Az 1986-ban a volt Jugoszláviában alakult Tudósok az elmúlt három évtizedben olyan rangos klubokban lépett fel, mint a New York-i Knitting Factory, az amszterdami Paradiso, a moszkvai Dom, a londoni Bull'n'Gate vagy a párizsi Instants Chavirés. Ezen a héten újra külföldi miniturnéra indulnak: Zágrábban, Mariborban, Ljubljanában, Koperben és Berlinben adnak koncertet. "A két szlovéniai városban a titói időszak kaszárnyáiból kialakított kulturális központban lépünk fel, a berlini Supamollyban a koncerthez egy kiállításom kapcsolódik".

A GrundRecords gondozásában megjelent Akkor is nevetek című lemezt a Tudósok november 23-án mutatja be az A38 hajón. "Az új anyag valamennyi számát eljátsszuk, plusz a régi, kihagyhatatlan slágereket. Fellép velünk Ivan Fece Firchie, Walter Hollinetz bécsi szaxofonos, ef Zámbó Öcsi, és számos fúvószenész is tiszteletét teszi. Az előzenekar a szentendrei Blue Tips lesz".

A Tudósok a délszláv háború miatt a kilencvenes évek elején tette át székhelyét Budapestre. A zenekar a magyar underground fontos szereplőjévé vált, fennállása során számtalanszor újult meg, újraértelmezve a punkot, a dzsesszt, a funkot, a popot, a dadaista színházat, a költészeti performanszt. A csapatban jelenleg drMáriás (ének, szaxofon, trombita) mellett Dezső Tóni (szaxofon), Gulyás Levente (gitár), Endrei Dávid (basszusgitár) és Jeli Gergely (dob) szerepel.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.