Kult

Eltávolították a belgrádi vár bástyájáról a Győztes elnevezésű szobrot, a város jelképét

A munkálatokat élőben követhették az érdeklődők Belgrád főterén, valamint a közösségi médiában.

2019.10.11 04:30MTI

Jelentős restaurálásra szorul, ezért eltávolították talapzatáról a Belgrád jelképének számító Győztes elnevezésű szobrot, így a belgrádi vár bástyája a következő fél évben üresen áll majd.

A Győztest 1928-ban állították, az első világháború végének szerbek számára is fontos eseménye, a szaloniki front áttörésének tizedik évfordulóján.

A sólymot és kardot tartó meztelen férfit ábrázoló szobor Ivan Mestrovic alkotása. Az emlékmű 425 centiméter magas és megközelítőleg másfél tonnát nyom, talapzatról való eltávolítása így több órát vett igénybe.

A munkálatokat élőben követhették az érdeklődők Belgrád főterén, valamint a közösségi médiában.

A műemlékvédők régóta figyelmeztettek arra, hogy a 91 éves szobor felújításra szorul, sérülései között több második világháborús golyónyom is található, és mivel a szobor belülről üreges, darazsak fészkelték be magukat a belsejébe.

A feltételezések szerint a befolyó víz miatt a belső vasszerkezetet teljes mértékben szétmarta a rozsda, így azt is ki kell majd cserélni.

Ez az első eset, hogy az emlékművet felavatása óta leemelték a talapzatáról. A kiemelt jelentőségű kulturális javak sorába tartozó alkotást egy szendrői (Smederevo) műhelyben állítják helyre, és a feltételezések szerint a jövő februárban kerülhet vissza eredeti helyére.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.