Kultúra

Reneszánsz műalkotás lógott a főzőlap felett egy nő konyhájában Franciaországban

Szakértők 4-6 millió euró, azaz mintegy 1,3-2 milliárd forint közé becsülik a kép értékét.

2019.09.24 16:32MTI

A 13. században élt itáliai festő és mozaikművész, Cimabue egy alkotása került elő egy Párizs közelében élő idős francia nő otthonából - közölték a korai reneszánsz festményt azonosító szakértők, akik 4-6 millió euró, mintegy 1,3-2 milliárd forint közé becsülik a kép értékét.

A Krisztus kigúnyolását ábrázoló, mindössze 25,8 centiméterszer 20,3 centiméteres alkotás közvetlenül egy főzőlap felett lógott az idős francia nő otthonában az észak-franciaországi Compiegne-ben.

A párizsi Eric Turquin Expertise cég szakértői szerint a festmény Cimabue egy 1280-ban készült sokszárnyú oltárképének a része lehet.

A firenzei mester nyolc jelenetben festette meg Krisztus szenvedését és keresztre feszítését.

Az oltárkép két másik jelenetét a londoni National Gallery, valamint a New York-i Frick-gyűjtemény őrzi.

A brit fővárosban lévő képet 2000-ben ajándékozta a nemzetnek egy brit arisztokrata, aki családja suffolki kastélyának kitakarításakor bukkant rá a korábban évszázadokon át elveszettnek hitt alkotásra.

A most azonosított képről az idős francia asszony és családja is azt hitte, hogy csak egy egyszerű ikon, mígnem idén júniusban egy helyi becsüs fel nem világosította őket a kép valódi értékéről. Később Eric Turquin is megerősítette a temperafestékkel készült, aláírás nélküli festmény eredetiségét.

Az infravörös fénnyel végzett vizsgálat kimutatta, hogy a festményt kétséget kizáróan ugyanaz a kéz készítette, mint a Cimabuénak tulajdonított többi ismert alkotást.

Turquin szerint továbbá a három panelen hasonló mintázatban futnak a fapusztító lárvák több száz éves járatai és mindhárom kép ugyanolyan nyárfatáblára készült.

Turquin az Actéon aukcióházzal közösen fogja elárverezni a festményt október 27-én a Párizstól északra fekvő Senlis városában.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.