Kultúra

Londonban rendeznek aukciót magyar képzőművészek munkáiból

Kizárólag kortárs magyar művekből - mások mellett Bak Imre, Maurer Dóra, Nádler István és Szűcs Attila munkáiból - rendeznek aukciót Londonban; a Dobossy Aukciósház által szervezett árverésen ötvenöt műalkotásra lehet licitálni október 3-án a Blacks Clubban.

2019.09.24 21:30MTI

A Blacks Clubban keddtől kiállításon is bemutatják az aukción szereplő műalkotásokat - közölték az MTI-vel a szervezők.

Mint a közlemény emlékeztet, az árveréssel egy időben zajlik Londonban a nemzetközi műkereskedelem egyik legkiemelkedőbb eseménye, a Frieze is, így a nemzetközi műtárgypiac fontos és elismert szakembereinek és gyűjtőinek is esélye nyílik alaposabban megismerkedni az alkotásokkal.

Az ismertebb művészek mellett (többek között Erdély Miklós, Hencze Tamás, Pinczehelyi Sándor és Tót Endre) feltörekvő, fiatal alkotók (például Ezer Ákos, Combarro Petra Inez, Horváth Lóczi Judit, Kovách Gergő és Nemes Márton) művei is szerepelnek az árverésen; olyanoké is, akiknek ez lesz az első bemutatkozásuk a nemzetközi piacon.

"A különleges alkalomra válogatásunkat szigorú szempontok alapján állítottuk össze, éppen azért, hogy a lehető legplasztikusabban mutathassuk be a magyar művészetet a '60-as évektől napjainkig. (...) Az aukción egyszerre lesznek jelen a ritkaságnak számító szitanyomatok, a kordokumentumként is jelentős fotográfiák, valamint festmények és kisplasztikák" - idézi a közlemény Kováts Dávidot, a Dobossy Aukciósház egyik tulajdonosát.

Az aukciósház tájékoztatása szerint az árverést Jacqueline Tower-Perkins vezeti. A jelenleg New York-ban élő, londoni születésű szakember a nemzetközi piac egyik vezető aukciósházánál, a Bonhamsnél dolgozik, és az elmúlt hat évben világszerte vezetett nagyszabású árveréseket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.