Kultúra

Hangos ovációval jutalmazták Tel-Avivban a Sába királynőjét

Percekig tartó vastapssal, hangos ovációval köszönte meg a tel-avivi közönség a Magyar Állami Operaház Sába királynője előadását kedd este.

2019.09.11 23:30MTI

Csaknem kétszáz magyar művész, zenész és énekes érkezett Tel-Avivba a nagyszabású előadásra, a teljes színpadi megjelenítéshez hasonló, vetítéssel kísért, koncertszerű jelmezes változat bemutatására.

A zajos tetszést aratót előadás a magyar-izraeli diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének harmincadik évfordulója alkalmából rendezett Magyar Kulturális Évad keretében, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kiemelt támogatásával születhetett meg.

Káel Csaba, az előadás rendezője az MTI tudósítójának elmondta, hogy tulajdonképpen a legsikeresebb magyar operáról van szó, amit a maga korában minden operaház játszott - saját nyelvén, nem németül.

"Goldmark Károly halálának századik évfordulójára támasztottuk fel ezt a darabot, és fontos küldetés, hogy be tudtuk mutatni New Yorkban, a Lincoln Centerben és itt, a tel-avivi operában"- hangsúlyozta a rendező.

"Nem nagyon lepett meg a hatalmas itteni siker, mert ez egy olyan darab, ami egy kicsit haza is érkezett. Hiszen a téma innen ered, a Biblia varázslatos találkozásáról, amikor Sába királynője ideérkezik, Jeruzsálembe"- vélekedett Káel Csaba.

"Sokan odajöttek hozzám, és mondták, hogy nem is gondolták volna, hogy ilyen nagyszerű szerző Goldmark, hogy ez a darab felveszi a versenyt Verdi Aidájával, a nagyszabású operákkal. Ez is azt bizonyítja, hogy ezeket a fantasztikus értékeinket gondozni kell, nekünk kell megmutatni a világnak, minél több helyen, minél szélesebb rétegeknek, különösen mert Goldmark Károly mindig is magyarnak vallotta magát, zsidósága megőrzésével" - fogalmazott.

Ókovács Szilveszter, az Operaház igazgatója is Tel-Avivba érkezett a társulattal a Magyar Állami Operaház 135 éves történetének első Izrael földjén tett látogatására.

"Azóta, hogy 2014-ben bemutattuk először a Margit-szigeten, majd felújítottuk az Erkel Színházban, mindig is szerettük volna elhozni nemcsak New Yorkba, hanem Izraelbe is a Sábát. Hazahozni, visszahozni ide" - mondta az MTI tudósítójának.

"De végül öt év és a magyar kulturális évad kellett hozzá, amely a diplomáciai források révén lehetővé tette, hogy ha nem is a teljes színpadi előadást, de egy ahhoz hasonló, jelmezes, félszcenikus változatot bemutathassunk" - tette hozzá.

A nagy sikerű előadáson a főbb szerepeket Gál Erika, László Boldizsár és Sümegi Eszter alakította, a további szerepekben Szemerédy Károly, Palerdi András, Töreky Katalin, Cserhalmi Ferenc és Rezsnyák Róbert volt hallható, az Opera Zenekart és az Énekkart, melynek karigazgatója Csiki Gábor, Kocsár Balázs főzeneigazgató vezényelte.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.