Programajánló

Szeptember 7-én rendezik meg a 11. Pozsonyi Pikniket

Az egész napos XIII. kerületi kulturális fesztiválon minden eddiginél több színházi és gyerekprogrammal várják az érdeklődőket.

2019.09.02 07:30MTI

Szeptember 7-én, szombaton rendezik meg a 11. Pozsonyi Pikniket Budapesten: az egész napos XIII. kerületi kulturális fesztiválon minden eddiginél több színházi és gyerekprogrammal várják az érdeklődőket - közölték a szervezők az MTI-vel.

Újlipótváros összművészeti fesztiválját a XIII. kerületi Újpesti rakparton, valamint a Pozsonyi úton a Jászai Mari tér és a Szent István Park közötti területen rendezik meg szombaton délelőtt 10-től.

A rendezvényen a vendégeket budapesti és vidéki színházak, könyvkiadók és iparművészek várják, előadásokkal, dedikálásokkal, bemutatókkal. A Pozsonyi Pikniken jelen lesznek Pozsony városának előadóművészei is.

A rendezvény három színpadán, a Rakpart, a Fidelio és a Tündérkert Gyerkőcszínpadon, valamint további helyszíneken több mint 100 produkció várja a résztvevőket.

A Rakpart nagyszínpadon, többek között Kováts Kriszta, a Budapesti Operettszínház, a Szent Efrém Férfikar, a Vígszínház, a Pesti Magyar Színház, a József Attila Színház, a Fischer Annie Zeneiskola, a Kifli Zenekar és a Roxy Studio művészei lépnek fel. Ezen a színpadon kapott helyet a szlovák népdalénekesek, néptáncművészek és népzenészek műsora, és a legendás újlipótvárosi énektanár, Sík Olga emléke előtt tisztelgő koncert, egykori tanítványok - köztük Pitti Katalin és Domahidy László - közreműködésével.

A Rakpart nagyszínpadon kortárs táncszínházi előadásokkal zárulnak a programok szombat este, a Nemzeti Táncszínház és a Dunaújvárosi Bartók Táncszínház művészeinek fellépésével.

A Fidelio Színpódium programjára az irodalom, a kamaraszínházi előadások, valamint a kortárs és klasszikus zenei műfajok kedvelőit várják. A fellépők között vannak a Rózsavölgyi Szalon, a Vidám Színpad, a Zeneakadémia, a STETL zenekar, a Gólem Színház, a Játékszín, az Átrium, az Ed Is On zenekar, a Staféta együttes, az Önként és Dalolva Társulat művészei, valamint a Mozsár Műhely előadói. A színpad fővédnöke Jordán Tamás színművész, aki egy Radnóti-verssel köszönti a közönséget.

A Radnóti utca és a Rakpart zöldterületén várja a gyermekekkel érkező családokat a Tündérkert Gyerkőc színpad, ahol a PannKa Közösségi Tér bábos dúdolója, a ferencvárosi Pinceszínház, a Budaörsi Latinovits Színház, a Pagony, a Holdvilág Kamaraszínház, a Zichy Szín-Műhely, a Karinthy Színház, a Jazzformers zenekar és az Apnoé Zenekar, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenészei, énekesei, színészei szórakoztatják a közönséget, emellett további gyerekprogramokat is szerveznek.

A Katona József utca és az Újpesti rakpart sarkán újra megrendezik a Balkoncertet, Hábetler Andrással és művésztársaival. Lesz "színészsimogató", újra elindul a hajós séta Deák Gáborral, és Bálint György könyvbemutatója után dedikálja új kötetét.

Az idén 30. születésnapját ünneplő Láng Téka standjánál a piknik alapítója, Rédei Éva és vendégei várják minden órában új dedikálásokkal a közönséget, és 17 órakor kezdődik a Láng Téka XXX, a könyvesbolt születésnapjára megjelent kötet dedikálása.

A mintegy 50 színház, 20 könyvkiadó, valamint a kulturális terek standjainál az idén is kedvezménnyel válthatók bérletek, színházjegyek vagy vásárolhatók könyvek.

Új programként várja a közönséget az iparművész és design utca, ahol nem csak vásárolhat, hanem szemlélője is lehet a közönség egy-egy alkotás születésének.

A Pozsonyi Pikniken az idén sem marad el a tombolahúzás, és a programok mellett gasztronómiai kínálat is várja a látogatókat.

A programról, amelyen a részvétel díjtalan, a rendezvény honlapján, valamint Facebook-oldalán olvasható részletes tájékoztatás.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.