Programajánló

A Boldogasszony kiállítással megkezdődött a virágkarneváli hét Debrecenben

A Kárpát-haza Galéria Boldogasszony vándorkiállításának megnyitásával szerdán megkezdődött az augusztus 21-ig tartó virágkarneváli hét programsorozata.

2019.08.15 00:30MTI
MTI/Czeglédi Zsolt

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere a kiállítás megnyitóján felidézte, hogy 1038. augusztus 14-én, Imre herceg halála után Szent István király Szűz Mária oltalmába ajánlotta az országot.

A debreceni kiállítás ezen az évfordulón nyílik meg, és "mondhatjuk azt, hogy Boldogasszony Szűz Mária a magyar nemzet egységét szimbolizálja" - tette hozzá.

"A kiállítás 55 alkotója is azt sugallja, hogy a magyarság továbbra is egységes, pozitívan tekint a jövőbe" - utalt Papp László arra, hogy 55 kortárs képzőművész idézte meg alkotásában Nagyboldogasszony alakját, és szerepét a magyarság összetartásában.

Palánki Ferenc, Debrecen-nyíregyházi római katolikus megyéspüspök azt mondta, "a kiállítás rámutat Máriára, az alkalom pedig Márián keresztül életünk középpontjára, Jézusra mutat".

MTI/Czeglédi Zsolt

Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita szerint "amikor Máriát, édesanyánkat Boldognak mondjuk, azt fejezzük ki, hogy Isten szeretetét közvetíti felénk".

Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke felidézte, hogy a vándorkiállítás 2014-ben Budapestről indult, és Debrecen az utolsó Kárpát-medencei helyszín ahol bemutatják.

Debrecenből Rómába viszik az alkotásokat, onnan pedig Brüsszelbe, hogy "figyelmeztessük Európát a fővárosán keresztül, hogy az a 12 csillag mégiscsak keresztény Európánk hitére és gyökereire utal".

Szász Jenő a kiállítás üzenetének nevezte, hogy "Mária országa vagyunk, mindig számíthatunk a legfontosabb védőszentünkre".

Már ahhoz is Mária csodája kellett, hogy sikerült 55 kortárs művészt egy kiállításon megszólítani, erre még nem volt példa - mondta a nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke Debrecenben.

A Boldogasszony vándorkiállítás debreceni bemutatóját Tóth Norbert, a Forrás Művészeti Intézet igazgatója nyitotta meg, ezzel hivatalosan is megkezdődött a virágkarneváli hét programsorozata.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.