Programajánló

Szombaton kezdődik a Bujtor István Filmfesztivál Balatonszemesen

Szombaton kezdődik a Bujtor István Filmfesztivál Balatonszemesen, ahol a filmvetítések mellett egyebek mellett színházi előadásokkal, emlékkiállítással, szabadtéri koncertekkel és ételkóstolóval is várják az érdeklődőket.

2019.08.14 01:30MTI

A Balázs Béla-díjas színművész, filmrendező, producer, színházigazgató emléke előtt tisztelgő, tizedik alkalommal megrendezendő eseményre a művész életműve nyomán valamilyen titokkal, bűnüggyel, rejtéllyel, humorral, az emberi élet sokszínűségével, továbbá költészettel kapcsolatos filmmel lehetett nevezni. A filmes eseményt négy kategóriában: játékfilm, dokumentum- és ismeretterjesztő film, animációs, fikciós és kísérleti rövidfilm, továbbá versfilm kategóriában hirdették meg - mondta el Lutter Imre előadóművész, fesztiváligazgató az M1 aktuális csatornán kedden.

Hozzátette, hogy a nyilvános vetítésre kerülő filmeket százhat alkotás közül választották ki, Magyarországról és külföldről is neveztek be a versenyre filmeket. A Janisch Attila vezette zsűri összesen 52 filmet választott be a versenyprogramba.

Lutter Imre elmondta azt is, hogy a fesztivál megnyitója augusztus 17-én este lesz Balatonszemesen, ahol az Ötvös Csöpi-filmekből jól ismert rendőr Zsiguliból szállnak majd ki az alkotók és a művészek klottgatyában és zakóban. A szabadtéri moziban pedig sorrendben levetítik az Ötvös Csöpi-filmeket.

Kiemelte: az augusztus 20-ig tartó fesztivál számos érdekességet tartogat az érdeklődőknek, például a balatonszemesi kikötőből induló Bujtor-hajók kirándulni viszik a családokat, a művelődési háznál kézműves vásárra, ugyanott és a szemesi sétányon Bujtor István kedvenc ételeinek kóstolójára várják a látogatókat.

Bujtor István emléke előtt kiállítással is tisztelegnek, amelyen a közönség megtekintheti a Pogány Madonnát, az Ötvös Csöpi-filmek első darabjának szimbólumát is. A fesztivál programját színházi előadások, koncertek, retro utcabál és slam poetry-előadás is színesíti - harangozta be a fesztivál programjait Lutter Imre.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.