Programajánló

Herczku Ágival és a Bandával ünnepel a 20. Tatai Sokadalom

A Kárpát-medence táncaival, neves világ- és népzenei fellépőkkel, például Gryllus Vilmos, a Muzsikás, Herczku Ági koncertjével, valamint változatos gyermekprogramokkal várja a látogatókat péntektől a háromnapos Tatai Sokadalom az Angolkertben, a Kenderke Néptáncegyesület szervezésében.

2019.06.12 23:30ma.hu

Gryllus Vilmos után pénteken a Muzsikás együttes lép fel, majd a Fitos Dezső Társulat adja elő A Falut. Az új táncprodukció a 2013-ban Washingtonban bemutatott Magyar Falu, valamint a Falusi Színek folytatása. A műsorban közreműködik a Szentendre Táncegyüttes.

Szombaton este a Magyar Táncművészeti Egyetem moderntánc szakirányának hallgatói játsszák el a Lábán és mi, avagy egy polihisztor öröksége című darabot. Este nyolckor Herczku Ágnes és Nikola Parov ad koncertet, akik saját együttesükkel először lépnek fel a fesztiválon.

A gyermekeknek a Sokadalom két teljes napján délelőtt és délután számos önálló programot szerveztek. Szombaton a Csurgó Zenekar koncertezik, majd megyei gyermek néptánctalálkozót tartanak felvidéki vendégekkel. Délután a János Vitéz meseelőadás kerül színre.

Vasárnap délelőtt Kolompos szórakoztatja a kisebbeket, délután a Kuttyomfitty Társulat lép fel, meseelőadásuk címe: A betyárok így éltek, a betyárok úgy éltek.

A pénteki táncházat Gellén Péter, aranysarkantyús táncos vezeti, szombaton a moldvai táncokat Benke Pável Somoskáról, a gyimesi táncokat a gyimesközéploki Didici Norbert tanítja majd. A vasárnap kora esti tűzugrást a Tehetségnagykövet-díjas felvidéki Écsi Gyöngyivel és zoboraljai hagyományőrzőkkel szervezik meg.

A fesztiválon mindezek mellett gasztrosétány, gyermektisztás, népművészeti vásár, kézműves foglalkozások, hagyományéltető, interaktív múzeum várja az érdeklődőket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.