Programajánló

Megalakulásának 10. évfordulóját ünnepli a Random Trip a Budapest Parkban

Megalakulásának 10. évfordulóját ünnepli nagyszabású koncerttel, magyar és külföldi vendégzenészekkel a Random Trip zenekar a Budapest Parkban, június 6-án.

2019.05.25 00:30ma.hu

Delov Jávor, a zenekar dobosa és művészeti vezetője az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában elmondta, hogy a Budapest Parkban a tabáni hangulatot megidézve egy kisszínpadon kezdik el a jubileumi koncertet, majd nemzetközi és magyar sztárfellépőkkel egészülnek ki az este folyamán.

"Csaknem 300 művésszel zenéltünk együtt már a 10 év során" - idézte fel a zenész. Hozzátette: igyekeznek egyre inkább odafigyelni arra is, hogy az ismert művészek mellett az improvizációt kedvelő fiatal, feltörekvő tehetségeket is bemutassák a közönségnek.

A júniusi koncerten sztárvendégként fellép mások mellett Derrick McKenzie, a Jamiroquai dobosa, Vula Malinga és Brendan Reilly, a Basement Jaxx két énekese, DTale, a Sigma énekese és kongása, a magyar előadók közül pedig közreműködik Sena az Irie Maffiából, Tátrai Tibor gitárművész, Vitáris Iván, az Ivan & The Parazol énekese vagy Szebényi Dániel, a Kowalsky meg a Vega és az Electric Shock billentyűse is.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.