Programajánló

Nárcisznap lesz Babócsán

Nárcisznapot tartanak Európa legnagyobb nárciszmezejének virágzása alkalmából április 27-én Babócsán.

2019.04.09 02:30MTI

A szervező Babocsáért Egyesület Facebook-oldalán adta hírül, hogy a Somogy megyei település Basa-kertjében immár huszonharmadik alkalommal várják a páratlan látványosság iránt érdeklődőket. A rendszerint látogatók ezreit vonzó egynapos fesztivál programjai között lesz nárciszfutás, főzőverseny, egy törökkori végvári hagyományőrző csoport bemutatója, táncelőadás és több koncert is.

A rendezvény helyszíne, a Basa-kert onnan kapta a nevét, hogy a história szerint a török hódoltság idején területét a helyi basa ültette be nárcisszal háremhölgyei gyönyörködtetésére. Azóta évszázadokon át minden tavasszal csillagos nárciszok sokasága nyílik, néhány napra beborítva, illatfelhőbe burkolva a község határában található, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága által védetté nyilvánított mezőt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.