Programajánló

Több mint ezer népzenész és néptáncos mutatkozik be az idei Néptáncantológián

Magyarország különböző pontjairól és a határon túlról érkező több mint ezer néptáncos és népzenész mutatkozik be az idei Néptáncantológián március 2-án a Budapesti Operettszínházban.

2019.02.23 22:30ma.hu

A Martin György Néptáncszövetség hagyományos táncos ünnepén az elmúlt év legkiemelkedőbb műveit és legszínvonalasabb, nem hivatásos előadóit láthatja a közönség - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott ismertetőjében.

A Néptáncantológia műsoraiban rendszeresen helyet kapnak a legjobb határon túli néptáncegyüttesek is. Idén fellép a Felszállott a páva című televíziós népzenei és néptáncos vetélkedő korábbi vajdasági győztese, a bácskatopolyai Cirkalom Táncegyüttes, valamint az idei vetélkedő középdöntőse, a felvidéki Ilosvai Selymes Péter Táncegyüttes Nagyidáról.

A Diószegi László által rendezett műsorban színpadra lép továbbá a székesfehérvári Alba Regia Táncegyüttes, a jászberényi Jászság Népi Együttes és a nyíregyházi Nyírség Táncegyüttes.

A Néptáncantológiát követően este hét órától a Néptáncosok Báljára várják a szervezők a néptánc és népzene kedvelőit a Hagyományok Házába, ahol Mihó Attila és barátai, valamint a Zurgó Együttes és kalotaszegi hagyományőrző zenészek fognak játszani.

A Néptáncantológiát csaknem ötven évvel ezelőtt Vásárhelyi László (1925-2002) táncos-koreográfus kezdeményezésére rendezték meg először. Az évente mindössze egyetlen alkalommal látható impozáns színházi program az előző évben bemutatott legkiválóbb koreográfiák seregszemléje, amelyen nem csupán Magyarország, hanem az egész Kárpát-medence legjobb néptáncegyüttesei vesznek részt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.