Kultúra

Még legalább 30 év kell a 10 éve összedőlt kölni levéltár anyagának helyreállításához

A 2009. március 3-i szerencsétlenségben 30 kilométernyi polcon felhalmozott levéltári dokumentum rongálódott meg.

2019.02.22 21:30ma.hu

A 10 éve romba dőlt kölni levéltár anyagából eddig 9 ezer megrongálódott dokumentumot sikerült teljes mértékben helyreállítani, köztük mintegy 1000 értékes kéziratot - közölte pénteken az évforduló alkalmából a levéltár igazgatója, Bettina Schmidt-Czaia.

Az összes megsérült levéltári anyag helyreállításához még legalább 30 évre van szükség - mondta az igazgató.

A 2009. március 3-i szerencsétlenségben 30 kilométernyi polcon felhalmozott levéltári dokumentum rongálódott meg. A két halálos áldozattal is járó katasztrófa ügyében a kölni tartományi bíróság két büntetőperben a levéltár alatti új metróállomás építőinek felelősségét állapította meg, két vádlottat feltételes szabadságvesztésre ítéltek, egyelőre nem jogerősen.

A kölni önkormányzat szerint a városi levéltár négyemeletes épületének összedőlése 1,3 milliárd euró kárt okozott, ezt be akarják hajtani a beruházást végző konzorciumon polgári peres eljárásban.

Szakértők szerint felbecsülhetetlen értékű dokumentumokat - több évszázados okleveleket, testamentumokat, pápai, illetve császári rendeleteket, történelmi könyveket, filmeket, leveleket - temettek be a romok a kölni városi történeti levéltár összeomlásakor.

Akkor egyesek úgy vélték, a több mint 1000 éves város és jelentős részben az ország "emlékezete" veszett vagy veszhetett oda. A levéltárban olyan történelmi nagyságok feljegyzéseit is őrizték, mint Napóleon vagy a háború utáni első kancellár, Konrad Adenauer, de nyoma veszett Karl Marx, Friedrich Engels, Hegel vagy Heinrich Böll korabeli feljegyzéseinek is.

A levéltári anyagok értékét jól jelzi, hogy azok 400 millió euróra voltak biztosítva. Az archívum legrégebbi dokumentuma 922-ből származik.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.