Kultúra

Több mint háromszáz alkotást neveztek az idei Zsigmond Vilmos Filmfesztiválra

Idén három kategóriában hirdettek versenyt: nagyjátékfilmmel, kísérleti filmmel és kisjátékfilmmel lehetett nevezni.

2019.02.11 23:30ma.hu

Több mint háromszáz alkotást neveztek a 2016-ban elhunyt Oscar-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos (1930-2016) emlékét őrző nemzetközi filmfesztiválra, melyet harmadik alkalommal májusban rendeznek meg Szegeden - közölte a szervező Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft.

Idén három kategóriában hirdettek versenyt: nagyjátékfilmmel, kísérleti filmmel és kisjátékfilmmel lehetett nevezni. A meghirdetett határidőig több mint háromszáz nevezés érkezett, a művek zöme európai alkotás, de a világ minden tájáról küldtek filmeket. Bővebb anyag érkezett Portugáliából, Belgiumból, Kínából és Németországból, de képviselteti magát Olaszország, Vietnam, Chile és Norvégia is.

Az elmúlt évekhez képest jelentősen megugrott a nagyjátékfilmek száma, az 59 pályaműből 43 külföldi, 16 pedig hazai gyártású, melyek között több fesztiválnyertes alkotás található. Mindez azt mutatja, hogy a szegedi operatőrfesztivál híre egyre inkább elterjed.

A beérkezett művekből előzsűri választja ki a versenybe kerülő legjobbakat. Monory Mész András, Ferenczi Gábor filmrendező és Lovasi Zoltán operatőr mellett fiatal filmesek is részt vesznek az előválogatásban, így a többszörösen díjazott Ostrom című film alkotói, Kovács István rendező és Dévényi Zoltán operatőr.

Az operatőri munkát a középpontba helyező fesztivált első alkalommal 2017-ben szervezték meg azzal a szándékkal, hogy a szegedi születésű operatőr emlékét, művészetét ébren tartsa, munkásságát, személyiségét minél szélesebb körben megismertesse, és ezt a tudást az újabb nemzedékeknek átadja. A filmes seregszemlét idén május 28. és június 1. között rendezik meg Szegeden.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.