Programajánló

Budapest Gyerekszilvesztere a Veronaki Zenekarral a BJC-ben

Budapest Gyerekszilveszterét rendezik meg december 30-án a Budapest Jazz Clubban (BJC) a Veronaki Zenekarral.

2018.12.23 22:30MTI

A délelőtti programban a zenekar legnépszerűbb lemezeiről, a Gőgös Gúnár Gedeonról, a Libabálról, a Kiugrott a gombócról és a Világforgóról játszik - közölték a szervezők az MTI-vel.

A Tarján Veronika énekes, meseíró és Mogyoró Kornél ütőhangszeres által alapított Veronaki zenekar célja, hogy dalaik segítségével a gyerekek játékosan váljanak nyitott, zeneértő és zeneszerető közönséggé. Az együttes mesés világa Tarján Veronika meséiből és szövegeiből építkezik és alkot egyedülálló zenei világot, amely által a gyerekek olyan zenei stílusokat, fordulatokat ismerhetnek meg, amitől hallásuk finomul, zenei intelligenciájuk fejlődik.

A koncertre bárki hozhat magával olyan eszközt, amivel egy felvonulás kíséretében - az együttes tagjaival közösen - kiűzi a telet és minden rosszat, ami ebben az évben történt. De a koncerten felelevenítenek mágikus bőség- és szerencsevarázsló praktikákat, valamint az idő- és a szerelmi jóslások hagyományait is, délben pedig kölyökpezsgős koccintással búcsúznak az óévtől.

Az eseményt a Szeleburdi Játéksziget koncertsorozat részeként rendezik meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.