Kultúra

Philip Pocock: sokat tanultam a magyar fotósoktól

A világhírű kanadai fotós hidegháború idején készített képei a budapesti INDA Galériában láthatók.

2018.12.10 23:30MTI

Sokat tanultam a magyaroktól, a Capa testvérektől és André Kertésztől - mondta Philip Popcock világhírű kanadai fotós, akinek a hidegháború idején készített képei a budapesti INDA Galériában láthatók.

"Először látni kell, csak utána fényképezni, elsősorban ezt tanultam a magyar fotósoktól. Cornell Capa volt az, aki meghívott a Berlin történetét feldolgozó projektben való részvételre, de ismertem André Kertészt is, akivel New Yorkban találkoztam" - mondta Philip Pocock az M1 aktuális csatorna hétfő délelőtti adásában.

A 64 éves kanadai fotóművész a fal két oldalán készített mintegy kétezer képet 1982-ben Berlinben. A november végén nyílt budapesti kiállítás január végéig látható.

"A nyugati oldalán az amerikai szektor dokumentálása volt a feladatom. Utánaolvastam, megnéztem a szubkultúrákat, a keleti oldalt is be akartam vonni. Berlin egy skizofréniában szenvedő, megosztott város volt akkor, ezt akartam bemutatni" - fejtette ki Pocock. "Berlinben új pszichológiai betegség, a faliszony tört ki" - mondta a fotós, akinek kiállítása is ezt a címet kapta.

Philip Pocock kitért arra, hogy technikájában is sokat ellesett a Capa testvérektől, Cornelltől és Roberttől, az utóbbi is fotózott Berlinben a harmincas években. Hozzátette: megtanulta például, hogy ha a sötétkamrában bizonyos árnyalatokat elmélyít a képeken, még inkább hangsúlyozni tudja az ábrázolt világot.

"A fényképezés az írás egy módja, a történet és a misztikum között van. Ez a színekkel való játék, egy pillanatot elkapni, ami soha nem érkezik el" - fogalmazott a kanadai fotós. Felidézte, hogy gyerekkorában diszlexiás volt, az olvasás nehezére esett, ezért Kertész és Capa könyvein, képein nőtt fel.

A Faliszony című tárlat a korabeli Berlin kulturális undergroundját, a punkokat, a lakásfoglalókat, az úgynevezett városi indiánokat, művészeket, zenészeket, hétköznapi embereket, a házfalakat, falfirkákat ábrázolja. A fotós munkáit a világ legrangosabb kiállítóhelyein - Velencében, Berlinben, New Yorkban, Amszterdamban vagy Bázelben - is bemutatták.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.