Kultúra

Fennállása 70. évfordulóját ünnepli jövőre az Alba Regia Táncegyüttes

Fennállása hetvenedik évfordulóját ünnepli jövőre az Alba Regia Táncegyüttes, ezért az egész évadot felölelő programsorozatot tartanak a jubileum jegyében.

2018.12.08 03:30MTI

Az emlékévet felvezető pénteki sajtótájékoztatón Cser-Palkovics András polgármester megállapította, hogy "a hetven év során a táncegyüttes mozgalommá vált, hisz generációk nőttek fel táncukat csodálva". A közönség sokat kapott már tőlük az évek során, ez most hatványozottan így lesz az emlékévben - fűzte hozzá.

A polgármester megjegyezte, hogy az Alba Regia Táncegyüttes nélkül nem létezne a fehérvári Táncház, amely egyfajta kulturális központja a városnak. A jubileumi év egyik kézzelfogható eredménye lehet, hogy az épület a város tulajdonába kerül, s akkor elkezdődhet a felújítása, ezzel biztosítva, hogy a következő évtizedekben tovább szolgálja a táncosokat - hangsúlyozta.

Juhász Zsófia, a táncegyüttest fenntartó Alba Regia Táncegyesület elnöke elmondta, hogy a jubileumi évre a Csoóri-program keretében csaknem húszmillió forintot nyertek, így valóban mindent meg tudnak mutatni magukból. Megemlítette, hogy könyv is készül az egyesület eddigi évtizedeiről.

A 2019-es év nyitányaként - több évtizedes hagyományt követve - rendezik meg a Vigasságcsinálók bálját február elején, majd egy héttel később a Néptáncosok IV. Fehérvári Találkozóját tartják a Táncházban. Márciusban szólótáncversenyt rendeznek, áprilisban pedig a Generációk találkozóján és a tánc világnapján ünnepelnek közösen.

Az évad folyamán gyermek és ifjúsági néptáncegyüttesek fesztiváljára és a Szenior Csoportok II. Fehérvári Találkozójára is sor kerül. Augusztus 20-án, a Királyi Napok keretében pedig bemutatják 70 éves jubileumi gálaműsorukat.

Az Alba Regia Táncegyüttest 1949-ben alapították, azóta valamennyi magyar néptáncfesztiválon elismeréseket és díjakat nyertek el egyéni, kamara- és együttes kategóriában a népzene és különböző koreográfiák bemutatásával. A magyarországi néptáncegyüttesek minősítő rendszerében a legmagasabb kategóriába tartoznak.

Mintegy 500 fiatal - óvodás kortól 60 éves korig - 12 csoportban biztosítja az együttes folyamatos utánpótlását. Műsorunkban szinte az egész magyar nyelvterület táncai, dalai szerepelnek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.