Kultúra

Jövőre Prágában lesz az Operalia tehetségkutató verseny

A zenei kíséretet az opera zenekara biztosítja Plácido Domingo vezényletével.

2018.12.06 21:30MTI

Prága lesz a színhelye 2019-ben a Plácido Domingo által alapított Operalia nemzetközi tehetségkutató versenynek - közölte Eva Sochorová, a prágai cseh nemzeti színház operájának szóvivője.

A verseny mintegy ezer résztvevője közül kiválasztott 40 énekes július 21. és 26. között a prágai Nemzeti Színház történelmi épületének színpadán méri össze tudását. A zenei kíséretet az opera zenekara biztosítja Plácido Domingo vezényletével.

A negyven résztvevő először három selejtező körben mérkőzik meg egymással, s közülük tízen jutnak be a döntőbe, ahol öt kategóriában fogják értékelni az énekeseket.

Az operaszínpadok új csillagainak versenyében tíztagú nemzetközi zsűri dönt, amelynek tagja lesz a New York-i Metropolitan opera és a milánói Scala művészeti igazgatója is.

Az Operalia megrendezéséért komoly versengés folyik. A versenyt korábban mások mellett London, Los Angeles, Párizs, Verona, Mexikóváros és Peking látta vendégül.

Prága már korábban jelentkezett és nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy jövőre megrendezheti a nagy érdeklődésre számot tartó kulturális eseményt.

A világhírű spanyol operaénekes és a prágai Nemzeti Színház együttműködése tavaly kezdődött, amikor a színház bemutatta Mozart Don Giovanni című operáját. A zenekart Plácido Domingo vezényelte.

A jövő évi prágai Operalia részleteiről a rendezők január végén nemzetközi sajtótájékoztatón adnak bővebb és pontosabb információkat. A sajtótájékoztatón Plácido Domingo is jelen lesz.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.