Programajánló

Kezdődik a Csokoládéfesztivál Szolnokon

Ma kezdődik a két napos 7. Szolnoki Országos Csokoládéfesztivál, ahol tizenöt kiállító mutat be csokoládékat, bonbonokat, cup cake-eket és egyéb édességeket.

2018.11.17 08:06MTI

A látogatók a világversenyeken is bizonyított, díjnyertes kézműves csokoládékészítők termékeit ismerhetik meg a szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központ által szervezett rendezvényen. A gyerekek péksüteményt, valamint bábokat készíthetnek, hangszert faraghatnak és a "Bogarászóban" közelebbről is megismerkedhetnek a bogarakkal a Hortobágyi Nemzeti Park jóvoltából. A rendezvényen látható a Tintaló Cirkusz előadása, fellép a dunaszerdahelyi Gézengúz, valamint a szolnoki Tiszavirág bábcsoport, továbbá hallható Kovács Gábor muzsikus, hangvarázsló műsora is.

A fesztiválon koncertet ad a Kiskalász zenekar, de bonbonkészítő foglalkozással és planetáriumi vetítésekkel is várják az érdeklődőket. Meg lehet tekinteni a csokoládétörténeti, valamint a nemzetközi csokoládécsomagolásokat bemutató tárlatot, az egri Kopcsik Marcipánia, azaz Kopcsik Lajos mestercukrász marcipánképeiből nyílt kiállítást, és Dluhopolszky László karikaturista tárlatát is. A szolnoki vár ásatásán előkerült különleges leleteket - köztük például egy 11. századi, faragott oszlopfőt, amely Szolnok legelső plébániatemplomához tartozott - először mutatják be a nagyközönségnek a szolnoki csokoládéfesztiválon.

A rendezvényen jótékonysági játékgyűjtést tartanak a szervezők a Magyar Vöröskereszttel közösen, valamint a mai napon vért adók ingyenesen látogathatják a rendezvényt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.