Programajánló

Omega-kiállítás nyílik Szentesen

Az Omega együttes 56 éves történetét képek és relikviák segítségével bemutató látványos kiállítás nyílik november végén a szentesi Koszta József Múzeumban.

2018.11.17 00:30MTI

Farkas László, a közgyűjtemény igazgatója elmondta, hogy a Gyöngyhajú lány címet viselő művelődés- és rocktörténeti tárlat felidézi az együttes fontos pillanatait az 1962-es alakulástól egészen napjainkig, ugyanakkor képet nyújt a 20. század második felének Magyarországáról is.

A 950 négyzetméternyi beépített területű tárlaton képeket, posztereket, az együttes tagjainak személyes tárgyait, ruháit, hangszereit láthatja majd a nagyközönség egészen jövő májusig - közölte a szakmber.

A látogatók az Időrablók című nagylemez 3,65 méteresre nagyított borítóján keresztül léphetnek be a kiállítótérbe, ahol az első teremben az Omega-játszótér fogadja őket. A gyermekeket ott a számukra készült hangszerek várják. A moziarénában pedig a zenekarról készült dokumentumfilmeket, riportokat tekinthetnek meg az érdeklődők.

A kronologikus tematikát követő kiállítás első terme az 1962-es indulástól az Omega Red Star from Hungary című lemez 1968-as londoni megjelenéséig tartó időszakról szól. A következő egység a zenekar legsikeresebb korszakát, az 1970-es éveket idézi föl. A Léna teremben műhó ropog a látogatók lába alatt, a kiállítótérben pedig egy százéves orosz szánt, egy trojkát is elhelyeznek majd. Az Új Babilon terem a 80-as évektől a jelenig tartó korszakról szól és ott láthatók majd az együttes legsikeresebb koncertjeinek felvételei is - mondta a múzeumigazgató.

A tárlatot a múzeum szakemberei állították össze, együttműködve a zenekar tagjaival. Az anyag a tervek szerint Szentes után az országban több helyen is látható lesz majd - tette hozzá Farkas László.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.