Programajánló

Csütörtökön nyitja meg kapuit a 24. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár

Irodalmi esteket, számos könyvbemutatót, gyermekprogramokat, színházi és bábelőadásokat kínál a 24. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, amely csütörtökön nyitja meg kapuit.

2018.11.13 20:32MTI
hirdetés

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnokában vasárnapig tartó esemény Erdély legnagyobb magyar könyves szakmai rendezvényének számít, és egyben Románia egyik legnagyobb könyvvására.

A szervezők közlése szerint a kiemelt programok között szerepel a budapesti Nézőművészeti KFT. Tasnádi István Nézőművészeti Főiskola című produkciója, az Erdős Virág, Fekete Vince, Kemény István, Lövétei Lázár László, Markó Béla, Oravecz Imre és Tolnai Ottó verseiből összeállított szavalóest, amelyen a marosvásárhelyi színház színművészei lépnek fel, Bíró Eszter és zenekarának gyerekeknek szóló koncertjei, valamint a 75 éves Koltai Róbert előadóestje.

A vásár egyik állandó programsorozata az Irodalmi Kávéház. Ennek keretében bemutatják az Élő Várad Mozgalom Főpróba című performanszát, amely Zudor János Romániából jöttem című poémájának felhasználásával készült. A programsorozatban több könyvbemutató és beszélgetés lesz, Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője többek között Erdős Virággal, Fekete Vincével és Oravecz Imrével beszélget legújabb kötetükről, műhelytitkaikról és alkotói terveikről.

Nagy sikernek örvend idén is az Olvasd el, és játssz velünk! elnevezésű vetélkedő, amelyre több mint 300 csapat, azaz mintegy 1000 gyerek jelentkezett. A vásáron a versenyzők találkozhatnak az olvasásra kijelölt kötetek szerzőivel, Bódi Attilával, Berg Judittal, Szabó Róbert Csabával és Zágoni Balázzsal.

A mintegy száz program zöme a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban és annak különböző termeiben zajlik, de lesznek könyvbemutatók, beszélgetések és előadások egyebek mellett az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélyban, a marosvásárhelyi várban és az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.