Programajánló

Tisza 100 - Felújítják a Róheim-villát

A villában irodájuk mellett egy könyvtár, egy rendezvényterem továbbá vendégszobák kialakítását tervezik.

2018.11.01 16:59MTI

Felújítják a zuglói Róheim-villát, amely három éven belül ismét "régi fényében" lesz látható.

A Magyar Corvin-lánc Testület főtitkára az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában elmondta: 2016 decemberében döntött a kormány arról, hogy a Corvin-lánc testület tulajdonába kerül a főváros XIV. kerületében a Hermina út 45. szám alatt álló Róheim-villa.

A testületet a kultúra, a művészet, valamint az emelt szintű politika terén nemzeti érdekeket szolgáló tagok alkotják. A villában irodájuk mellett egy könyvtár, egy rendezvényterem továbbá vendégszobák kialakítását tervezik. Utóbbit abból célból, ha magas szintű állami vendégek érkeznek az országba, ott is megszállhassanak - közölte Klinghammer István.

A főtitkár felidézte: az 1900-ban épült épületet - ahol száz éve meggyilkolták Tisza István egykori miniszterelnököt - a második világháború után az ÁVH használta egy ideig, majd 1991-ig mozgássérült gyerekek iskolaotthona volt.

Azóta tetőszerkezete beomlott, emiatt évek óta ázik. Emiatt a villa restaurálása sokba fog kerülni - közölte a főtitkár, hozzátéve: becslések szerint csak a ház felújítása 1-1,5 milliárd forintba kerül, és talán ugyanennyibe kerül majd a belső tér rendbe hozása is.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.