Programajánló

Jazzkanizsa - Három trió lép fel az idei fesztiválon

Nagykanizsa neve és a dzsessz műfaja az 1970-es évektől egybefonódott.

2018.10.29 23:30MTI

A hármas szám jegyében idén három, hazai és külföldi muzsikusok alkotta trió fellépésével tartják november 9-én a Jazzkanizsa sorrendben harmadik rendezvényét - közölte a Kanizsai Kulturális Központ igazgatója hétfői sajtótájékoztatóján.

Kovácsné Mikola Mária felidézte, hogy Nagykanizsa neve és a dzsessz műfaja az 1970-es évektől egybefonódott, de a nagyhírű nemzetközi dzsesszfesztivál látogatottsága sajnos néhány évvel ezelőtt a mélypontra esett. A város sok évtizedes hagyományát azonban szeretnék életben tartani, ezért 2016 óta Jazzkanizsa néven szerveznek egyestés programot, de év közben is havonta tartanak dzsesszkoncerteket a város kulturális intézményeiben. A harmadik Jazzkanizsa helyszíne az oldottabb, klubhangulatú Medgyaszay Ház lesz.

Godinek Ibolya, a rendezvény szervezője elmondta: az estet a Nagykanizsán felnőtt zongorista tehetség, Gayer Mátyás nyitja, aki a New York-i dzsesszvilág elitjéhez tartozó Pete Van Nostrand dobossal, illetve Hofecker Mátyás bőgőssel lép fel. Őket Kovács Linda triója követi, az énekesnő mellett Fenyvesi Márton gitáros és a sokoldalúságáról ismert ütőhangszeres, Dés András alkotja a formációt.

A Jazzkanizsa harmadik fellépője a zalai születésű, de évtizedek óta New Yorkban élő és számtalan Grammy-díjassal játszó dobos, Németh Ferenc triója lesz, akivel Greg Tardy szaxofonos és Tzumo Áprád zongorista lép színpadra.

A nagykanizsai dzsesszprogramot idén is kiállítás kíséri, a résztvevők az elmúlt évtizedek kanizsai dzsesszfesztiváljainak plakátjai révén idézhetik fel a nagy múltú koncertsorozat egykori fellépőit.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.